Konganak az ürességtől a bonni villák

Vágólapra másolva!
Tíz évvel a német parlament, kormány és a szövetségi minisztériumok Berlinbe költözése után is gazdára vár jó néhány nagyköveti villa, rezidencia és diplomáciai lakás Bonnban. Ezek amiatt üresedtek meg, hogy a Rajna partján élő diplomáciai kolónia követte a német "házigazdákat", és áttette székhelyét a német fővárosba.
Vágólapra másolva!

Egykor több mint 150 állam tartott fenn diplomáciai képviseletet Bonnban. A nagykövetségek, illetve követségek épületei mellett ez számos (nagy)követi rezidenciát, konzuli és adminisztratív épületet jelent. Olyan ingatlanokat, amelyek elveszítették korábbi funkciójukat: tulajdonosaik számára leértékelődtek, s átkerültek a helyi ingatlanpiac kínálati oldalára.

Több helyi ügynökség is azon fáradozik, hogy állami kézből magántulajdonba kerüljenek az euróban is milliókra taksált házakat, villákat. A bonni önkormányzat illetékes osztályának kimutatása szerint ma is 31 volt diplomáciai ingatlan áll üresen; egy részük kiváló fekvésű helyen található, kilátással a Rajnára.

"Keresletben nincs hiány, elvégre gazdag polgárok és nagy vállalatok bőségesen akadnak A gond inkább az eladókkal van" - nyilatkozta a Handelsblattnak Wieland Münch ügynök. Az eladók (többnyire harmadik világbeli államok) ugyanis olyan magas árat kérnek a 8-10 éve lakatlan, emiatt sok esetben elhanyagolt, lerobbant épületekért, amely "igencsak elrugaszkodott az ingatlanpiaci valóságtól" - így Münch. Irán egykori nagykövetségére például gézmaszk nélkül nem ajánlatos belépni. A lepusztult épületben burjánzik a penészgomba, ami heveny egészségkárosító kockázatot jelent.

Thaiföld bonni nagykövetsége éveken át azért állt üresen, mert belpolitikai bizonytalanság fékezte az illetékes bangkoki hivatalok munkáját. Előbb tüntetők bénították meg a kormányzati negyed és a repülőtér életét. Amikor ismét nyugodtra fordult a helyzet, távozott a kormány, s vele együtt a nagykövetségekért felelős bürokraták. Az értékesítés azóta került elérhető közelségbe, hogy a királyi ház is bekapcsolódott a kérdés megoldásába. Előfordult, hogy egy nagyköveti ingatlan máról holnapra ott állt tulajdonos (állam) nélkül. Ez történt Jugoszlávia esetében. Bonnban jelenleg senki nem tudja, hová kellene átutalni a vételárat, ha majd gazdára talál a néhai közös délszláv állam nagykövetségének épülete.

Szomáliában sem sikerült még felkutatni olyan hivatalos személyt, illetve hivatalt, aki/amely felelősnek érezné magát egy ingatlanért a távoli Bonnban. "Akadnak államok, amelyeknek fogalmuk sincs arról, hogy házakat birtokolnak a Rajna partján" - állítja Münch. Azok pedig, amelyek tudatában vannak birtokosi joguknak, csöppet sem izgatják magukat. "Ezek teljesen másként viselkednek, mint egy átlagos eladó. Egyáltalán nem érzik a szükségességét annak, hogy értékesítsék ingatlanjukat. Vállrándítással veszik tudomásul, hogy üresen áll egy házuk Bonnban" - jellemezte némely állam hozzáállását a német ügynök.