Összefogások, új eszközök a kézi számítógépek piacán

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Compaq ezentúl támogatja az Intel Personal Internet Client architektúráját (PCA), ami a processzorgyártó technológiája Intel chipekre épülő mobiltelefonok és kéziszámítógépek készítésére. Az Intel a továbbiakban a Compaq iPaqját tekinti prototípusnak, vagyis ennek az eszköznek a designja szolgál alapul a további berendezések tervezésénél. A két vállalat annak érdekében is összefog, hogy növeljék a mobil eszközökre készülő szoftverek mennyiségét.

A megállapodás arról is árulkodik, hogy a Compaq szeretné, ha a vezeték nélküli hálózati csatlakozás az iPaq standard szolgáltatásai közé tartozna. Jelenleg ez csak egy külön adapter kártya használatával oldható meg. A Compaq olyan megoldást is be akar vezetni, amellyel mobiltelefonná lehet alakítani az iPaq-et. A számítógépgyártó azt is tervezi, hogy a Microsoft Stinger elnevezésű prottípusát alapul véve következő generációs mobiltelefont állít elő, ami a Windows CE egy verzióját használva lehetőséget biztosít a net böngészésére is.

Az Intel egy nappal korábban az opercáiós rendszert fejlesztő Symbiannal írt alá hasonló megállapodást. A két cég közösen igyekszik egy szoftverfejlesztőkből és hardvergyártókból álló csapatot toborozni, akik az Intel és a Symbian technológiájára építve hoznak létre új eszközöket.

Az Intel és Texas Instruments egyaránt szeretne piacvezető pozíciót szerezni a mobil eszközökbe építhető chipek piacán. A Texas Instruments nemrég jelentette be, hogy fejlesztő központot hoz létre azok számára, akik inkább az ő technológiáját választják.

Eddig többek között a Nokia, az Ericsson, a Sony és Handspring tette le a voksát a Texas Instruments szabványa, az OMAP mellett, míg a British Telecom, a Symbian és néhány más cég a PCA mellett döntött. Csakhogy egyik szerződés sem kizáró jellegű, és a Palm példár már kijelentette, hogy mindkét szabványt használni fogja.

A Symbian szoftvere eddig főképp a mobiltelefonok piacán volt sikeres. Ugyanakkor a készülő Intel-Symbian termékek a trendnek megfelelően kombinált telefonok, és személyi digitális asszisztensek lesznek.

Eközben a Sharp, Japán legnagyobb mobil számítógép gyártója közétette, hogy megkezdi a következő generációs mobil eszközök szállítását az NTT DoCoMo számára. A kézi számítógépek a telefonszolgáltató DoCoMo márkaneve alatt fognak megjelenni. A harmadik generációs eszköz alkalmas video, zene lejátszására, és nagy sebességű internetkapcsolat megtermetésére is. Az NTT DoCoMo tesztjelleggel már működtet egy 3G hálózatot, ami október elsejétől lesz elérhető bármely ügyfeél számára.

A Sharp egyúttal bemutatta Zaurus sorozatának új, multimédia szolgáltatásokkal bővített tagját, amellyel videofilmeket lehet nézni, és játékokat is lehet játszani. Az MI-E21 Zaurust Secure Digital flash memóriaaljazattal is ellátták, hogy bövíteni lehessen a készülék memóriáját. A Sharp októberben kezdi árusítani az új készülékeket az Egyesült Államokban, Európában pedig 2002 elején.

(c|net)