Flight Simulator: ezentúl World Trade Center nélkül

Vágólapra másolva!
A Microsoft repülőszimulátorának következő változatában már nem lesz ott a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) múlt héten leomlott két toronyépülete.  A változtatás miatt a repülőszimulátor új verziójának idén őszre tervezett kiadása is késedelmet szenved - közölte Matt Pilla, a Microsoft szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Microsoft Flight Simulator segítségével a világ számos légterében "szárnyalhat" a játékos. A programban előforduló helyszínek között található - több más amerikai nagyvárossal együtt - New York is. A szóvivő elmondta, hogy a Microsoft a jövőben is azon lesz, hogy minél élethűbben keltse életre a repülés érzetét.

A Microsoft hamarosan ingyen letölthető programot ad ki, amelynek a segítségével a WTC ikertornyai a jelenleg közkézen forgó változatokból is eltávolíthatóak lesznek.