A Napster szerződött a nagy zenei kiadókkal

Vágólapra másolva!
A legitim működéséért hosszú hónapok óta küzdő Napster életében, sőt az egész online zeneterjesztés és értékesítés terén jelentős változást hozhat az a szerződés, amelynek keretében a Napster és nagy zenei kiadók konkrét kártérítésről, illetve a leendő bevételek elosztásáról is megállapodtak.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében a Napster 26 millió dollárt fizet a kiadóknak és dalszerzőknek a jogi viták lezárása érdekében. A szerződés szerint a továbbiakban a Napster fizetni fog a hálózatán keresztül terjesztett tartalmak tulajdonosainak. Az összeg egyharmadát a dalok jogtulajdonosai, kétharmadát a zenei kiadók kapják.

Bár ez az arány a kiadók számára sokkal kedvezőbb, mint amit az offline világban kapnak, egyelőre nem világos, mekkora összegről is van szó, illetve az sem tisztázott, hogy a Napster bevételeinek hány százaléka kerül kifizetésre. A Napster viszont bejelentette, hogy előlegként hajlandó 10 millió dollárt fizetni a felmerülő jogdíjakra.

A fájlcserélő hálózat képviselői még nem hozták nyilvánosságra, mekkora lesz a Napster havidíjának összege, mint ahogy azt sem, hogy mikor indul el a szolgáltatás. Annyit azonban elárultak, hogy az indulásra még az idén lehet számítani.

[origo]

Korábban: