Földön, vízen, levegőben: a szembenálló felek hadereje

Vágólapra másolva!
Szárazföldön, vízen és levegőben is komoly haderővel jelent meg az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália a Perzsa-öbölben. A legkorszerűbb harci repülők, tankok és több mint kétszázezer katona érkezett a térségbe az Irak elleni esetleges katonai akció miatt. Bagdad mindezzel szemben az amerikai és brit harckocsikhoz képest elavult szovjet tankokkal és alig működő légvédelemmel rendelkezik. Állítólag birtokában vannak ugyanakkor különösen veszélyes biológiai és vegyi fegyverek.
Vágólapra másolva!

Egyesült Államok

220 ezer amerikai katona is a térségben állomásozik, ebből 128 ezer Kuvaitban várja a háborút. 8 repülőgép-anyahajó várakozik a közelben, ebből öt a Perzsa-öbölben, kettő a Földközi-tengeren, egy az Indiai-óceánon állomásozik. Az amerikai légierő többek között F-16-os vadászbombázókat és A-10 Thunderbolt nevű repülőket vitt a térségbe. A Thunderboltok elsősorban légi támogatást adnak gyalogsági akciókhoz, a levegőből támadják az ellenséges csapatokat.

Az USA hadseregének honlapjahttp://www.army.mil/

A már az öbölnél állomásozó katonák mellett 72 ezren vannak úton vagy kaptak parancsot az indulásra. A kuvaiti al-Dzsaber légibázison F-16-os vadászgépek mellett Thunderboltok és F-15E típusú gépek is vannak. Csak a szaúdi támaszponton több mint 70 harci, felderítő és utasszállító gép várja a támadási parancsot. Emellett állomásoznak amerikai egységek Katarban, Bahrainban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Ománban, valamint Törökországban is.

Nagy-Britannia

Brit Tornádó bevetésen
Tornado harci gép

A brit hadsereg egynegyede - összesen 45 ezer fő - állomásozik az öböl térségében a katonai akció indítására várva. Kuvaitban állomásozik a 15 ezer fős 1. páncélos hadosztály, melynek fő ereje a 7. páncélos dandár, a híres "Sivatagi Patkányok", akik harcoltak az első öbölháborúban, majd jelen voltak Boszniában is. A hadosztály felszerelésébe 116 Challenger 2-es harckocsi, 32 Scimitar típusú könnyű páncélos önjáró löveg, 136 páncélozott csapatszállító jármű, egy 32 tüzérségi egységből álló rakétagránát-vető üteg és 12 támadó helikopter tartozik.

A Challenger tankot az esetleges invázió esetén lehet eredményesen használni: fegyverzetével képes az ellenséges harckocsik megsemmisítésére is. A britek nehéztüzérséget is vittek: összesen 32 darab AS-90-es gépágyú és 18 kisebb kaliberű agyú is készültségben van. A 136 darab Warrior páncélozott szállítójármű a Challengerhez képest jóval mozgékonyabb, de kisebb ágyúval és páncélzattal rendelkezik; összesen tíz embert tud szállítani, a tankoknál nagyobb sebességgel.

A királyi haditengerészet húsz éve nem látott méretű erővel vonult fel. Már januárban kifutott a dél-angliai Portsmouthból az Ark Royal repülőgép-hordozó, fedélzetén 1089 fővel, több tucat vadászgéppel, bombázóval, harci helikopterrel és tengeralattjáró elhárítására alkalmas helikopterrel.

Néhány napra rá az Ocean helikopter-hordozó követett is kifutott. A királyi haditengerészet legnagyobb hajója, 300 tengerészgyalogossal, a légierő 400 katonájával és húsz - Sea King, Lynx és Gazelle típusú - helikopterrel a fedélzetén hagyta el a Plymouth melletti Devonport hadikikötőjét. Nagy-Britannia az 1982-es falklandi háború óta nem vont össze ekkora haditengerészeti erőt.

A brit flottakötelékben összesen 17 egység hajózik, így még egy repülőgép-anyahajó, 3 romboló, két Trident osztályú, robotrepülőgépekkel felszerelt atommeghajtású tengeralattjáró, és 11 kisebb hadihajó, valamint négyezer különlegesen kiképzett, kétéltű járművekkel, tüzérséggel megerősített tengerészgyalogos is része a brit flottának.

A britek 100 repülőgépet is a térségbe szállítottak, köztük 75 harci gépet; a többi légi utántöltő, felderítő és egyéb kiszolgáló célú gép. A harci gépek között Jaguar és Tornado felderítő gépek, VC-10-es és TriStar légi üzemanyag-utántöltők, Hercules szállító repülőgépek, ASRAAM levegő-levegő rakétával felszerelt, légi harcra kialakított Tornado F-3-asok, valamint célra vezérelhető fegyverekkel felszerelt Tornado GR4-es és Harrier GR7-es vadászbombázók lesznek. A kötelékben van összesen 27 Puma, illetve Chinook típusú helikopter is.

Ausztrália

Az ausztrál hadsereg egy repülős századot küldött, F-18-as vadászgépekkel és három Hercules szállítógéppel. Emellett különlegesen kiképzett egységeket vezényeltek a helyszínre, amelyeket elsősorban mélységi felderítésre és kommandós akciókra, és kisebb támadásokra képeztek ki. Ausztrália ezenkívül egy hajón harci helikoptereket és légelhárító fegyverzetet is szállított az Öbölbe.

Vissza az Irak oldalra