A konfliktus

Vágólapra másolva!
Irak ellen a tavaly novemberi 1441-es számú ENSZ-határozat alapján akar háborút indítani az USA, Nagy-Britannia és Spanyolország. Az Egyesült Államok és támogatói szerint Irak megsértette a dokumentumban foglaltakat, és nem működött együtt megfelelően az ENSZ-fegyverzetellenőreivel, ezért számolnia kell az iratban jelzett "komoly következményekkel". Ez az USA szerint nem jelenthet mást mint katonai csapást.
Vágólapra másolva!

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően kezdte hangoztatni George Bush amerikai elnök egy iraki "rezsimváltás" szükségességét, a "gonosz tengelyéhez" tartozónak minősítve Szaddám Huszein államát. A szintén a terrortámadások következtében kialakuló új amerikai doktrína értelmében az USA megelőző csapást kíván mérni Irakra, mivel a vádjaik szerint tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, nem tesz eleget az Öböl-háborút követően rá kiszabott leszerelési kötelezettségének, akadályozza ENSZ-fegyverzetellenőrök munkáját és támogatja a nemzetközi terrorizmust. Felróják emellett Szaddám Huszeinnek diktatórikus kormányzási stílusát, és az ember jogok rendszeres és durva megsértését is.

Az Egyesült Államok újabb és újabb érveket hozott fel a katonai csapás mellett, így vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek előállításával, kifejlesztésével vádolta meg a Huszein-rezsimet. Az arab országok és Európa ugyan elismerik, hogy irak nem tartja be az ENSZ-határozatban megszabott feltételeket, azonban nem feltétlenül a háborúban látják a megoldást. Csak Nagy-Britannia, majd később Spanyolország állt az USA mellé, Franciaország, Németország és Kína egyértelműen a támadás ellen állt ki, Oroszország szintén kétségeit fejezte ki az ügyben.

ENSZ-határozat "komoly következményekkel"

Támogatást kért az ENSZ-től Bush Irak ellen/nagyvilag/20020912annan.htmlBush ultimátuma az ENSZ-nek és Iraknak/nagyvilag/20020912bush.htmlMegszületett az Irakot sújtó ENSZ-határozat/nagyvilag/20021108megszuletett.html

Tavaly szeptember 12-én George Bush felszólította az ENSZ-t, hogy hozzon határozatot, amely lehetővé teszi az Irak elleni háború megindítását, ellenkező esetben az USA egymaga lesz kénytelen cselekedni.

A Biztonsági Tanács hosszas viták után - amely főleg a határozat szövegezéséről folyt - végül november 8-án egyhangúan elfogadta az 1441-es számú dokumentumot, mely új, szigorú fegyverzetellenőrzést rendelt el Irakban, és arra kötelezte az országot, hogy írjon jelentést fegyvereiről és fegyverprogramjairól. A határozat "súlyos következményekkel" - melyekről szükség esetén az ENSZ BT dönt - fenyegette meg Irakot arra az esetre, ha nem tesz eleget az előírásoknak. Az irat visszautal egy 1991-es ENSZ-határozatra, amely az ország fegyveres erőinek leszereléséről szól.

Újraindulnak a fegyverellenőrzések

Irak elfogadta a BT határozatát/nagyvilag/20021113irak.htmlTizenkétezer oldalon magyarázkodik Szaddám/nagyvilag/20021208tizenketezer.html

2002 őszén Irak elfogadta az általa az "ördög szerződésének" nevezett dokumentumot, és november 26-án újraindultak az ENSZ-fegyverellenőrzései, majd az irakiak elkészítették a fegyverzetükről szóló jelentést is. A 12 ezer oldalas dokumentummal azonban nem volt elégedett az Egyesült Államok, áttanulmányozása után közölték: tele van hiányosságokkal. Az USA álláspontja szerint Irak már a hiányos jelentéssel megsértette az 1441-es határozatot.

Iraknak többet kell tennie a főellenőr szerint/nagyvilag/20030127iraknak.html

Január végén elkészült az ENSZ ellenőrök első jelentése. Az USA úgy vélte a Hans Blix főellenőr által készített dokumentum alátámasztja álláspontját a háború elkerülhetetlen voltáról. A jelentésben Blix egyrészt bírálta Irak vonakodását az ellenőrökkel való együttműködésben, másrészt közölte, még nem találtak egyértelmű bizonyítékokat a tömegpusztító vegyi és biológiai fegyverek meglétére. A Biztonsági Tanács több tagja nem találta a háború szempontjából elég meggyőzőnek a jelentést. Franciaország, Oroszország, Németország és Kína több időt szeretett volna adni a fegyverzetellenőröknek, hogy befejezzék munkájukat.

Válság a NATO-ban Irak miatt

Irak: Francia, német és belga vétó a NATO-ban/nagyvilag/20030210irak.htmlMegegyezett a NATO a törökök védelméről/nagyvilag/20030217megegyezett.html

Közben történetének legsúlyosabb válsága alakult ki a NATO-ban, amikor Törökország Irakkal szembeni védelmének kérdése került napirendre. Az USA javaslatát, hogy a NATO küldjön fegyveres segítséget a törökök védelmére, Franciaország Németország és Belgium megvétózta arra hivatkozva, hogy ezzel az Irak elleni háborút segítenék elő. Hosszas viták után végül a szervezet védelmi tervező bizottságának ülésén aláírták az erről szóló határozatot, azzal a kitétellel, hogy e fegyverek csak védelmi célokat szolgálhatnak.

Hans Blix februári jelentése enyhe haladásról számolt be a folyamatban, amit mindkét fél - a háborúpárti és az azt ellenzők is - saját álláspontjuk igazolásának tekintettek. Február 15-én hatalmas háborúellenes demonstrációkat szerveztek világszerte. A pápa is erőfeszítéseket tett a háború elkerüléséért, tárgyalt többek között az iraki miniszterelnök-helyettessel, és Tony Blair brit miniszterelnökkel.

Viták az ENSZ-ben

Az USA Nagy-Britannia és az időközben hozzájuk csatlakozott Spanyolország új határozatot terjesztett elő az ENSZ BT-ben március elején. Eszerint március 17-ig adtak volna időt Iraknak, hogy teljesítse leszerelési kötelezettségeit, különben megindítják a háborút. Az ENSZ azonban nem volt képes dönteni a tervezetről az abban kitűzött határidőig.

Iraki válság: rendkívüli csúcstalálkozó a hétvégén/nagyvilag/20030314rendkivuli.html

A március 15-16-i hétvégén rendkívüli ülést tart az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország vezetője. A tanácskozáson arról le szó, hogy milyen közös stratégiát alkalmazzanak a Biztonsági Tanácsban a három ország közösen benyújtott, nagy ellenállásba ütköző határozattervezetének megmentésére.

Vissza az Irak oldalra