Az USA már bombázza Dél-Irakot

Vágólapra másolva!
Amerikai és szövetséges repülőgépek dél-iraki célpontokat támadtak szerdán, miközben kevesebb mint négy óra maradt hátra a Geroge Bush amerikai elnök által Szaddám Huszein iraki vezetőnek adott határidőből. A szövetséges katonai erők már készenállnak, csak az elnöki parancsra várnak. Eközben az iraki hadseregből már 17 katona megadta magát.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok és szövetségeseinek repülőgépei dél-Iraki célpontokat támadtak - jelentette a CNN. A célpontok főleg azok a tüzérségi állások voltak, amelyek elérhetik az iraki-kuvaiti határon felsorakozó szövetséges erőket. Az akcióban körülbelül egy tucatnyi harci gép vett részt, amelyekről precíziós bombákat dobtak 10 iraki tüzérségi állásra, illetve egyéb célpontokat támadtak a dél-iraki repüléstilalmi zónában - jelentette a CNN amerikai katonai forrásokra hivatkozva.

Közben az amerikai csapatok már készen várják az elnöki parancsot a támadásra, amely órákon belül megérkezhet. Szemtanúk szerint több száz harci jármű halad az iraki határ felé. Az utat 26 kilométer hosszan tankok és más katonai járművek foglalták el. Az Itar-TASZSZ hírügynökség pedig kuvaiti forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az amerikai seregek bevonultak az iraki-kuvaiti határon lévő demilitarizált övezetbe. Egy amerikai tábornok ezt cáfolta.

Az amerikaiak tervei szerint a hadmozdulatokat intenzív légicsapásokkal kezdik, amelyeket a szárazföldi erők támadása követ. Közben jelentések szerint több iraki katona - szám szerint 17-en - átlépték a kuvaiti határt és megadták magukat az amerikaiaknak.

Az akciót nehezítheti, hogy még mindig erős homokvihar dúl a kuvaiti-iraki határon, amely jelentősen rontja a látási viszonyokat, komoly károkat okozhat a harci berendezésekben, ugyanakkor segíti a katonákat abban, hogy észrevételnül behatoljanak Irakba, és a forróság sem olyan elsviselhetetlen a szeles időben. Az időjárási előrejelzések szerint a következő napokban tovább romlik majd az idő. Egy amerikai katonai vezető azt közölte, a homokvihar nem befolyásolja a hadműveletek megindítását.

Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irakHírek és háttér az [origo] oldalán

Bush helyi idő szerint csütörtök hajnalig adott határidőt Szaddám Huszeinnek és fiainak, hogy elhagyják Irakot. Ellenkező esetben az amerikai csapatok támadást indítanak az ország ellen. Az elnök ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a támadás időpontjáról az Egyesült Államok belátása szerint dönt majd. Magas rangú amerikai tisztviselők pedig emlékeztettek arra, hogy az amerikai csapatok Afganisztán ellen is csak több mint két héttel azt követően indítottak támadást, hogy lejárt az elnöki ultimátum.

Szaddám Huszein eközben semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó lenne teljesíteni az utlimátumot, jóllehet Bahrein felajánlotta a diktátornak, hogy befogadja, ha úgy dönt elhagyja az országot.

Irak: A támadók a biztos halállal néznek szembe

Mohamed Szaed Szahaf, iraki hírközlési miniszter szerdán bejelentette: országa ellenáll minden agressziónak. "Az Egyesült Államok azt mondja katonáinak, hogy piknikelés lesz megtámadni Irakot. Ez azonban egy buta hazugság, mert valójában a biztos halállal néznek szembe" - mondta az iraki miniszter. Az Iraki parlament szerdai rendkívüli ülésén biztosította Szaddám Huszeint a 22 milliós iraki támogatásáról.

Eközben azonban lassan kiürül Bagdad. A boltosok lehegesztik, bedeszkázzák üzleteiket, és aki teheti, autójába zsúfolva értékeit, elhagyja az iraki fővárost. Bagdadban a jelentések szerint máris akadozik az áramellátás, a lakosság zöme óvóhelyekre húzódott, a forgalom lecsökkent, csak a hadifelszereléseket és katonákat szállító teherautók dübörögnek az utcákon - írja a BBC.