Szaddám elfogására vagy megölésére készülnek az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Amerikai lapértesülések szerint a küszöbönálló háborúban az USA hadseregének egyik különleges egysége azt a feladatot kapta, hogy fogja el az iraki elnököt, szükség esetén pedig végezzen vele. Az egység a tervek szerint megrohamozza majd Szaddám palotáit, járműveit.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok hadseregének különleges egysége arra készül, hogy az Irak elleni háború első napjaiban elfogja vagy akár megölje Szaddám Huszein elnököt. Ezt a USA Today című napilap közölte szerdai számában. A Bagdad megrohamozására készülő Delta Force kommandó 360 különlegesen kiképzett katonája azt a feladatot kapta, hogy kerítse kézre és - ha szükséges - ölje meg Szaddámot, a fiait és Irak mintegy tucatnyi katonai és politikai vezetőjét - írta az újság. Értesülései forrásaként magas rangú Pentagon-tisztviselőkre hivatkozott.

Irak oldal/irak/index.htmlHírek és háttér az [origo] oldalán

A Delta Force feladata a küszöbönálló háborúban az lesz, hogy megrohamozzák Szaddám palotáit, illetve az elnököt és kíséretét szállító menetoszlopokat. "Abból indulunk ki, hogy a kommandó napokon belül végez Szaddámmal. Elvégre a Delta Force tagjai ezt gyakorolják a hét minden napján, a nap 24 órájában" - idézte az újság egy magas beosztású védelmi tisztségviselő szavait.