A háború első napja: a célpont Szaddám és Kuvait

Vágólapra másolva!
Óvatos amerikai rakétatámadással és hasonló iraki ellenakcióval kezdődött meg csütörtök hajnalban az Irak elleni háború. Hajnali 3 óra 33 perckor, másfél órával a Szaddám Huszeinnek adott ultimátum lejárta után az amerikai hadsereg rakétatámadást intézett iraki célpontok ellen. Az akció célja Szaddám és más magas rangú iraki vezetők likvidálása volt. A támadás eredményéről egyelőre nincsenek információk, de a Vöröskereszt már civil áldozatokról is beszámolt. Az akcióra Irak kuvaiti célpontok ellen indított rakétatámadással válaszolt.
Vágólapra másolva!
Irak-oldalhttp://www.origo.hu/irakHírek és háttér az [origo] oldalánFriss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.html

Kilencven perccel az Iraknak adott ultimátum lejárta után csütörtök hajnal 3 óra 33 perckor Bagdadban megszólaltak a légiriadó, a légvédelmi egységek pedig tüzet nyitottak több ismeretlen harci repülőre a város légterében. Rakétatámadás ért több iraki célpontot is. Az akció kezdetekor Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: megkezdődött Irak lefegyverzése.

Forrás: REUTERS
Forrás: REUTERS

Háromnegyed órával később George W. Bush amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette: nehéz szívvel, de kénytelen volt elindítani a támadást. Legalább 35 ország támogatja Amerikát - mondta. Kijelentette: "Szaddámnak nincs becsülete a világ előtt, gyerekeket használt élő pajzsnak. Imádkozzunk a katonákért és az ártatlan civil lakosságért. Nehezen szántam rá magam, de nem hagyhatom, hogy az embereknek terrortámadásoktól kelljen tartaniuk".

Bagdadra és más iraki területekre 40 Tomahawk rakétával és F 117-es lopakodó harci gépekkel mértek csapást. Az amerikai csapatok válogatott célpontokat lőttek. A cél a kormányépületek és a Huszein család rejtekhelyeinek felszámolása volt. Az akció célja az volt, hogy lefejezzék az iraki vezetést, mert a CIA arról tett jelentést, hogy a térségben magas rangú iraki vezetők tartózkodnak, és azt jelentették George Bushnak, hogy tudják, hol tartózkodik Szaddám. Amerikai katonai tisztségviselők azonban már röviddel az akció után figyelmeztettek: nagyon nehéz valakit a levegőből, több ezer méteres távolságból eltalálni.

Arról nem érkezett jelentés, hogy a támadásnak áldozatául esett-e valamelyik iraki vezető politikus. Annyi azonban valószínűnek tűnik, hogy Szaddam Huszein és családja túlélte az akciót. Ráadásul a rakétatámadásnak volt egy civil halálos áldozata, további 14 polgári személy pedig megsérült.

Megkezdődött az első szárazföldi akció/irak/20030320megsemmisult.html

A délutáni órákban indult meg az eslő szárazföldi támadás. Amerikai tengerészgyalogosok előbb kilőttek két iraki páncélozott szállító járművet, majd tűzérségi alakulatok vettek cél alá iraki állásokat. A kuvatiti katonák is összetűzésbe kerültek iraki csapatokkal.