Fokozzák az Irak elleni légicsapásokat

Vágólapra másolva!
Röviddel a Bush elnök által Szaddám Huszeinnek adott ultimátum lejárta előtt, a szövetséges légierő fokozta az Irak ellen a nap folyamán indított légitámadásai erősségét.
Vágólapra másolva!
Irak oldal/irak/index.htmlHírek és háttér az [origo] mellékletében

Kevesebb, mint egy órával az iraki diktátorra, és követőire az ország elhagyására kiszabott ultimátum lejárta előtt az amerikai és brit légierő fokozta a támadásai frekvenciáját Dél-Irakban lévő katonai légvédelmi egységek ellen.

Arab hírügynökségek jelentése szerint lehetséges, hogy a háború már megkezdődött, mivel az USA Nyugat-Irakban lévő katonai kommunikációs egységeket hat Cruise Missille cirkálórakétával támadott, ami a háború forgatókönyve szerint az első lépés az ellenség haderejére mért csapásnak.

Georg Bush amerikai elnök csak utólag jelenti be a háborút, amikor az már javában tart, a brit kormány azonnali figyelmeztetést adott ki bel-, és külföldön élő állampolgárainak, amely a háború közvetlen közelségére utal.