Hoon: Előbb-utóbb be kell venni Bagdadot

Vágólapra másolva!
Irak déli része "gyakorlatilag" szövetséges ellenőrzés alatt van - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter. Geoff Hoon szerint a háború egy szakaszában be kell majd venni az iraki fővárost.
Vágólapra másolva!
Irak-oldalhttp://origo.hu/irak

Geoff Hoon londoni sajtótájékoztatóján közölte azonban, hogy vannak még "elszigetelt ellenállási gócpontok". Főleg olyan, a rezsimhez hű alakulatok harcolnak, amelyeknek nincs mit veszteniük - mondta. Szerinte a bagdadi kormány az ország mind nagyobb területei felett veszti el az ellenőrzést.

Megerősítette, hogy az éjszakai harcokban két brit katona eltűnt. Bejelentette, hogy a brit királyi légierő új, célra vezérelt rakétafegyvert használ a bevetéseken: a Storm Shadow nevű fegyver a kiszemelt létesítmények mélyén robban. Eddigi alkalmazását "igen sikeresnek" nevezte. A miniszter szerint a háború egy adott szakaszában mindenképpen be kell venni Bagdadot.

A miniszter sajtótájékoztatójáról élőben tudósító BBC osztott képernyőjén közben az látszott, hogy - közép-európai idő szerint fél 1-kor - újabb amerikai B-52-es bombázók szállnak fel az angliai Fairford támaszpontról.