Vegyifegyvereket találtak a szövetségesek

Vágólapra másolva!
Elfoglaltak a brit csapatok egy fegyverraktárat a dél-iraki Bászrától délnyugatra. Az irakiak egy repülőtéren kiépített bunkerrendszerben rakétákat és aknákat tároltak. A BBC meg nem erősített információi szerint a dél-iraki Nedzsef közelében pedig amerikai egységek egy vegyifegyvergyárat fedeztek fel.
Vágólapra másolva!

A szövetséges csapatok vegyifegyvergyárat fedeztek fel a dél-iraki Nedzsef közelében - jelentette a BBC. A hírt katonai források hivatalosan nem erősítették meg. Ha valóban találtak vegyifegyvereket, azzal a szövetségesek igazolhatják korábbi vádjaikat Szaddám Huszein ellen. Szerintük ugyanis az iraki elnök a nemzetközi egyezmények által tiltott biológiai- és vegyifegyvereket rejteget. Egyértelműen bizonyítani ugyanakkor eddig nem tudták állításaikat.

Az [origo] Irak-oldala/irak/index.htmlTérkép a hadműveletekrőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)Friss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.html

A szövetségesek a vegyifegyverek mellett egy fegyverrakátarat is találtak, a dél-iraki Bászrától délnyugatra, ez-Zubeir város repülőterén. Itt rakétákra és robbanófejekre, nagy erejű tengeri aknákra bukkantak A fegyvereket egy hatalmas bunkerrendszerben bukkantak a brit katonák. A repülőtér elfoglalása után átvizsgálták a környéket és ekkor fedezték fel a 40 helyiségből álló rejtekhelyet. Többek között két orosz gyártmányú, hajók ellen bevethető, hat méter hosszú és 0,9 méteres átmérőjű cirkálórakétát, emellett kilenc robbanófejet találtak.

A bunkerrendszert szögesdrótkerítés övezi, harckocsikkal és páncélozott harci járművekkel megerősített iraki csapatok védték, ám az irakiak kereket oldottak a Black Watch nevet viselő skót ezred katonáinak láttán.