Az arab országok kiállnak Irak mellett

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérik az Arab Liga országai. A liga kairói ülésén Kuvait kivételével az össszes tagország elítélte a szövetségesek akcióját és kiállt Irak mellett.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldala/irak/index.htmlTérkép a hadműveletekrőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)Friss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.html

Az Arab Liga tagországai külügyminisztereinek kairói találkozóján Kuvait kivételével valamenyi arab ország minisztere egyetértett azzal a határozattal, hogy arab ország nem vesz részt az Irak elleni támadásban, elítélik az Irak elleni agressziót. A liga kairói ülésén döntött arról is, hogy a tagországok ENSZ-nagyköveteiken keresztül az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását kérik, hogy a világszervezet újból megvitassa az iraki helyzetet - jelentette a BBC.

A liga döntésével szembe forduló Kuvaitnak nem kell retorzióktól tartania. A szervezetnek ugyanis nincs semmilyen eszköze arra, hogy kikényszerítse az együttműködést, vagy hogy szankcionálja a szövetségesekkel együttműködő arab államokat, így Kuvaitot, Katart és Bahreint.