Vágólapra másolva!
A második legjelentősebb iraki város nagy része a britek kezén van. Az óvárost azonban tartják még az iraki fegyveresek. Az első sikátorokba merészkedő szövetaséges katonákat helikopterek fedezik. A hétfőn kezdődő óvárosi harc az első utcáról utcára folyó küzdelem a háborúban. 
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Brit katonák Szaddám képe mellett pózolnak Bászrában

Bászra nagy része a brit csapatok kezébe került hétfő reggelre. A dél-iraki kikötőváros Irak második legjelentősebb tetelpülése. A brit egységek csak szórványos ellenállással találkoztak, az ostromnak eddig három brit áldozata volt. Bászra azonban még nem esett el. Az óvárost továbbra is tartják az iraki csapatok, és a szűk sikátorokban még véres küzdelmek várhatnak a britekre. Ide ugyanis nem lehet páncélozott harci járművekkel bemenni.

A szövetségesek a háború tervezése óta tartottak az utcai harcoktól, ahol csak nagy áldozatok árán lehet a lesből támadó, bújkáló ellenséget megtörni. Ezért a Bászra óvárosáért folytatott harc a háború egyik legnagyobb kihívása lesz, és a bagdadi ostrom főpróbájának is tekinthető.

Hétfő délelőtt merészkedtek először szövetséges katonák az óvárosba. Összesen négyszázan nyomultak be a területre. Harckocsikat is vittek magukkal, és négy darab Cobra típusú harci helikopter fedezi őket. Eddig csak csekély ellenállásba ütköztek.

Hétfőn sikerült a briteknek elfoglalniuk a bászrai egyetemet, ami az ellenállás egyik fő góca volt. Az épületből eddig rendszeresen lőtték a szövetséges katonákat Kalasnyikovokkal és gránátvetőkkel. Az épületben tucatnyi halottat találtak: civilruhásokat és katonákat egyaránt, rengeteg eldobált fegyverrel körbe véve.

Összesen 95 tankkal és 80 páncélos járművel nyomultak be az irakiak Bászrába. A város legnagyobb része a britek kezében van. Ennek ellenére főként civil ruhás, félkatonai szervezetekhez tartozó egységek váratlanul többször megtámadtak már brit egységeket.

A támadást vezető egyik brit főtiszt szerint a hétfői harc a belvárosért sorsdöntő lesz. Az ezredes szerint még négy nap kell, hogy a britek az egész várost teljesen ellenőrzésük alá vonják. A britek arra számítanak, hogy már nem lehet sok iraki fegyveres az óvárosban, de gerilla harcmodorral, a sikátorok között váratlanul támadva még okozhatnak zavarokat. "Kis létszámú ellenség egy nagy városban is okozhat nehézségeket" - közölte egy brit katonai vezető.

Bászra bevétele vasárnap reggel kezdődött, amikor a várost körülvevő brit egységek három nagyobb oszlopba rendeződve benyomultak a településre. Az akcióban páncélosok és több ezer fős gyalogság vesz részt.

A város bevételére indított hadműveletet azután kezdték, hogy hírszerzési értesülések szerint eljött a megfelelő pillanat. Ennél többet a katari brit parancsnokság nem közölt, de nem hivatalos értesülések szerint ez azt jelenthette, hogy sikerült megölni a dél-iraki

Megtalálták Vegyész Ali holttestét/irak/20030407megtalaltak.html

országrész katonai parancsnokát, Ali Hasszán el-Madzsid tábornokot, a hírhedt "Vegyész Alit". Hétfőn a britek hivatalosan is bejelentették, hogy Ali meghalt. A nagy tekintélyű tiszt halála után azt várják a britek, hogy teljesen szétzilálódik az iraki ellenállás a városban. "Vegyész Ali" Szaddám Huszein unokatestvére volt, és ő vezette a kurdok elleni 1988-as vegyi fegyverekkel elkövetett támadást.

A támadás vasárnapi megindulása után az al-Dzsazíra arab nyelvű katari hírtelevízió közben képeket mutatott arról, hogy több tucat brit harckocsi elérte a város központját. A briteket néhány épületből lövések fogadták, máshol iraki fiatalok csoportjai ujjongva üdvözölték őket az utcákon. Hétfőn helyiek egy csoportja "very good, very good" (nagyon jó, nagyon jó) angol nyelvű köszöntéssel fogadta a katonákat. A szövetséges csapatok vizet osztanak a bászraiaknak. A múlt héten segélyszervezetek humanitárius katasztrófát jósoltak, mert a város vízellátását biztosító építmények a bombázások áldozatául estek.

A BBC brit hírtelevízió beszámolt arról is, hogy civil ruhás irakiak robbanószerkezetet dobtak egy olyan épületbe, amelyben brit katonák tartózkodtak.

A brit tengerészgyalogos kommandósok támadásával vasárnap délután kezdődött a Bászra elleni brit roham második hulláma. A kommandósok tüzérségi támogatással indultak meg a stratégiai fontosságú dél-iraki város központja felé.

Chris Vernon brit katonai szóvivő szerint csekély ellenállás fogadta őket, a Baath Párt helyi központjait ugyanis már korábban, a levegőből megsemmisítették. A múlt héten például bombatámadás ért egy bászrai épületet, amiben 200 különlegesen kiképzett katona tanácskozott éppen. A helyi lakosság is "nagyon jó információkkal szolgál" a pártaktivisták és a Baath-milicisták hollétéről, mondta Vernon. A BBC jelentése szerint ugyanakkor a brit katonák többször is heves tűzharcba keveredtek iraki fegyveresekkel.

Forrás: EPA
Hadifoglyokat kísérnek brit katonák Bászrában

A vasárnapi bászrai előrenyomulásban meghalt három brit katona is. Ez a brit csapatok legnagyobb harctéren elszenvedett embervesztesége a hadműveletek kezdetet óta. A vasárnapi veszteséggel harmincra nőtt az elesett britek száma. A három áldozat közül eddig csak egyikük személyazonosságát hozták nyilvánosságra: az angol férfi 18 évesen esett el Bászra ostromában.

A britek humanitárius segélyt adnak a civileknek, és szétosztják a Tony Blair brit miniszterelnök üzenetét tartalmazó szórólapokat. A kormányfő ebben békét és jólétet ígér az irakiak számára. A britek emellett rádióadást is sugároznak a helyiek számára.

A brit katonáknak megparancsolták, hogy az iraki zászlókat és a háborús emlékműveket semmi esetre se távolítsák el. Csupán a jelenlegi rezsim szimbólumainak eltüntetésére van engedélyük.

Bászrában a lakosság fosztogatni kezdett. Egy elegáns szállodát már teljesen kipakoltak a helyiek. Korábban, amikor a britek még csak a külvárosba nyomultak be, a szövetségesek megengedték a helyieknek, hogy a Szaddám Huszein vezette Baath Párt egyik központi irodáját teljesen kifosszák a bászraiak. Akkor a brit hadvezetés kijelentette, hogy csak a Szaddám féle rezsim intézményei elleni támadásokat nézik el, mert ezek szimbolikusan a régi rend elleni támadásként értelmezhetők.

A britek az első világháború idején már elfoglalták a várost, ami akkor török uralom alatt volt. A kikötőt évekig katonai támaszpontnak használták, és csak 1930-ban vonultak ki Bászrából. Bászra Irak második legnagyobb városa, több mint másfél millió lakossal. A város az elmúlt évtizedekben többször is háborús terep volt: Az iraki-iráni háborúban több heves légicsapás érte Bászrát, 1991-ben az Öböl-háború alatt is bombázták a szövetségesek. A várost akkor nem foglalták el, de ez a terület a Szaddám ellen felkelő irakiak kezére került.