Nem tudni, hogy Szaddám túlélte-e a támadást

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein iraki elnök vélt tartózkodási helyét támadta keddre virradó éjjel a szövetséges légierő Bagdadban. A diktátor és két fia állítólag a város egyik lakónegyedében található épületben tartott tanácskozáson vett részt. A támadás az épületet romba döntötte, azt azonban nem lehet tudni, hogy a benttartózkodókkal mi lett. Több heves légitámadás is érte Bagdadot ezen kívül is. Arab sajtóinformációk szerint lakónegyedeket is lebombáztak a szövetségesek. Találat érte a külföldi újságírók főhadiszállását is. A szárazföldön nyugati és keleti irányból is megindultak a központ felé a szövetségesek.
Vágólapra másolva!
Forrás: REUTERS
Forrás: REUTERS

Bombatalálat érte az al-Dzsazíra katari műholdas televízió bagdadi irodáját kedden reggel. A támadásban életét vesztette a médium egyik bagdadi tudósítója, egy másik pedig súlyosan megsebesült - közölte a csatorna illetékese. Arab tv-tudósítások szerint a tájékoztatási minisztérium közelében lévő épület megsemmisült. A minisztérium környékét hatalmas robbanások rázták meg, a városrészt füst és porfelhő borította. A Reuters szerint valóságos bombaeső hullott a minisztérium környékére.

Légicsapás és tüzérségi támadás érte Bagdadnak azt a körzetét is, ahol több kormányépület és minisztérium található. Helyszíni beszámolók szerint az amerikai és brit gépek alacsony magasságban köröznek Bagdad fölött.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség azt jelentette, hogy az iraki főváros lakónegyedeit amerikai-brit szőnyegbombázás érte. Az amerikaiak korábban bejelentették, hogy a légierő keddre virradó éjszaka légicsapást mért egy bagdadi lakónegyedben álló épületre, amelyben egyes értesülések szerint Szaddám Huszein iraki elnök is tartózkodhatott.

Légitámadás Szaddám Huszein vélt tartózkodási helye ellen

Egy amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek elmondta: kedden hajnalban megbízható hírszerzési forrásból értesültek arról, hogy iraki titkosszolgálati tisztségviselők tanácskozásra gyűltek össze, és a találkozón esetleg Szaddám Huszein és két fia is megjelenik. A tanácskozást Bagdad egyik lakóövezetében tartották, olyan épületben, amely nem rendelkezik egy bunker ellenálló képességével. Az amerikai középső parancsnokság rövidesen kiadta a parancsot a légicsapásra.

Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irakFriss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.htmlTérkép a stratégiai pontokrólhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep_telepulesek/terkep.html', 500, 620) Térkép a hadműveletekrőlhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)

Al Lockwood, a brit hadsereg szóvivője kedden azt nyilatkozta a BBC-nek: több megbízható hírszerzési forrásból is úgy értesültek, hogy Szaddám a bombázott épületben tartózkodott a támadás időpontjában. Preciziós bombákkal sikerült teljesen lerombolni a létesítményt - mondta a szóvivő. Hozzátette ugyanakkor, hogy az épületben tartózkodók sorsáról egyelőre nem rendelkeznek információkkal a szövetségesek.

Szaddám Huszein és két fia - Udaj és Kuszaj - sorsát élénk találgatás övezi azóta, hogy az amerikai légierő az iraki háború első harci cselekményeként - szintén Szaddám Huszein tartózkodási helyére vonatkozó hírszerzési értesülés alapján - március 20-án légicsapást mért egy Bagdad környéki lakóövezetre. Az iraki televízió azóta több felvételt sugárzott az iraki elnökről, bár vitatott, hogy a képsorokat mikor rögzítették.