Százezreket fizetne az USA a bukott iraki vezetőkért

Vágólapra másolva!
Akár 200 ezer dollár is ütheti a markát annak az irakinak, aki a Huszein-rezsim vezetői vagy tömegpusztító fegyverek hollétéről tájékoztatja az amerikai hadvezetést. Emellett alapvető szükségleti cikkeket is adhatnak az amerikai csapatok az információkért.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Kártyákkal keresik Huszeinéket

Az amerikai védelmi minisztérium 200 ezer dollárig terjedő pénzjutalmakat tűzött ki a bukott iraki vezetés tagjainak és az elrejtett állítólagos tömegpusztító fegyverek hollétére vonatkozó információkért.

A pénzjutalmon túl a kuvaiti amerikai erők saját döntés alapján élelemmel, alapvető szükségleti cikkekkel láthatják el és egyéb módon is ösztönözhetik az iraki lakosokat arra, hogy információval vagy másképp segítsék a szövetségeseket a bukott bagdadi rezsim veszélyes tagjainak és fegyvereinek megtalálásában - jelentette be szerdán Barbara Burfeind, a Pentagon szóvivője.

A jelentős iraki erők legyőzése után az amerikaiak már az ellenállás megmaradt zárványainak felszámolására, a volt iraki vezetők felkutatására és a segélyszállítmányok szétosztásának megszervezésére összpontosítanak.

Az [origo] Irak-oldalahttp://origo.hu/irak/

A hadszíntéri amerikai tiszteknek maximum 2500, Tommy Franks tábornoknak, a szövetséges erők parancsnokának pedig 50 ezer dolláros jutalom jóváhagyására van engedélyük. Ennél nagyobb összegek kifizetését - legfeljebb 200 ezer dollárig - csak Donald Rumsfeld védelmi miniszter hagyhat jóvá.

Ez az ösztönzőprogram hasonló ahhoz, amelyet az Egyesült Államok Afganisztánban alkalmazott. Ott több millió dollárt ajánlottak föl azoknak, akik Oszama bin Laden terroristavezér és az általa irányított al-Kaida szervezet tagjainak nyomára vezetik őket. Bin Ladent egyelőre nem sikerült elfogni.