Szíria vízumot követel az irakiaktól

Vágólapra másolva!
Damaszkuszban minden előrejelzés nélkül úgy döntött a szír vezetés, hogy csak vízum ellenében enged be területére irakiakat. A korlátozást pénteken vezették be. A jelentések szerint a lépés Szíria és az Egyesült Államok között kialakult feszültség enyhítését szolgálja.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldalahttp://origo.hu/irak

Szíria úgy döntött, hogy a vízummal nem rendelkező irakiak nem léphetnek be az országba - erősítették meg damaszkuszi repülőtéri források szombaton. Az új korlátozó intézkedés pénteken már érvényben volt, s például Kairóban két iraki állampolgár nem szállhatott fel a szíriai légitársaság gépére, mert nem rendelkeztek szíriai vízummal.

Az AP hírügynökség jelentésében a szíriai döntést annak jeleként értékelte, hogy a damaszkuszi vezetés az Egyesült Államokkal kialakult feszültség enyhítésére törekszik. Az intézkedéssel Szíria egyben cáfolni igyekszik azokat a washingtoni vádakat, hogy menedéket nyújt a megbuktatott iraki rezsim egyes képviselőinek.

Az idézett források szerint Damaszkusz a hét elején minden bejelentés nélkül vezette be a vízumkényszert az irakiak számára. Korábban vízumért a repülőtereken és a határátkelőknél is lehetett folyamodni. Bejrúti repülőtéri források szerint Libanon korábban hasonló intézkedést léptetett életbe Irakkal szemben.

Az elmúlt napokban Washington több ízben is azzal vádolta Szíriát, hogy menedéket nyújt a bukott Szaddám-rezsim vezető képviselőinek. Az amerikai vádak között szerepelt az is, hogy Damaszkusz vegyi fegyver előállításán dolgozik.