Kurd politikusokkal találkozik először az iraki kormányzó

Vágólapra másolva!
A hétfőn Irakba érkezett ideiglenes amerikai kormányzó elsőként kurd politikusokkal találkozik, akiknek szervezetei ellenőrzik 1991 óta az úgynevezett iraki Kurdisztánt. A kormányzó ellátogat az észak-iraki Moszul városába is.
Vágólapra másolva!

Az iraki politikusok közül elsőként a Kurdisztáni Hazafias Szövetséget (PUK) vezető Dzsalál Talabánival találkozott kedden Észak-Irakban Jay Garner nyugalmazott tábornok, Irak háború utáni átmeneti polgári kormányzatának amerikai vezetője. Garner Irakba érkezésének másnapján egy C-130 katonai szállítógép fedélzetén utazott Erbílbe, majd helikopteren folytatta útját Szuleimáníjába, ahol megbeszélést kezdett a vezető kurd politikussal. Talabani szervezete a Maszúd Barzáni vezette Kurdisztáni Demokratikus Párttal (KDP) együtt ellenőrzi iraki Kurdisztánt, amely 1991 óta kicsúszott a bagdadi központi kormány irányítása alól.

Az alapvető szolgáltatások helyreállításával megbízott Garner és csapata a nap folyamán Moszulba, a legnagyobb észak-iraki városba látogat. A kormányzó iraki tartózkodása első napján, hétfőn Bagdadban tett körutat: felkereste a főváros legnagyobb, de kifosztott kórházát, megtekintette az áramellátást biztosító, megrongálódott villamos erőművet és egy elhagyott víztisztító telepet. Az iraki Újjáépítési és Humanitárius Segítségnyújtási Iroda (ORHA) élén álló 64 esztendős Garner munkáját mintegy 450 szakértő, katona, diplomata, jogász és funkcionárius segíti majd.

A két kurd szervezet hétfőn Erbílben tartott ülése után bagdadi találkozóra szólította fel a legnagyobb iraki ellenzéki pártok képviselőiből álló vezető testületet, amely februárban alakult Szaláhaddínban. A közlemény nem tűz ki időpontot a tanácskozásra, amely az átmeneti iraki kormány megalakítását tanulmányozó kibővített ellenzéki értekezletet készítené elő. A dokumentumban egyúttal felszólították a testületet: vizsgálja meg más iraki ellenzéki csoportosulások társulásának lehetőségét.

A szaláhaddíni tanácskozáson létrehozott hatfős vezető testületet a Szaddám Huszein utáni kormány magjának szánja az iraki ellenzék. A vezetőségben Barzánin és Talabánin kívül Ahmed Csalabi, a londoni székhelyű Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője, Adnán Pacsacsi független politikus - aki az 1960-as években Irak külügyminisztere volt -, Abdel-Azíz al-Hakím, az iráni székhelyű Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI), a legnagyobb síita ellenzéki mozgalom képviselője és Ijád al-Alavi, az Iraki Nemzeti Egyetértés küldöttje kapott helyet.