Rumsfeld Szaddám volt palotájában rendezkedett be

Vágólapra másolva!
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint az Egyesült Államoknak eltökélt szándéka, hogy mielőbb az irakiak kezébe adja az ország irányítását, és a koalíciós erők, amint lehet, távozzanak Irakból. Rumsfeld Szaddám Huszein egyik palotájában rendezkedett be, ahol fogadta Irak ideiglenes amerikai kormányzóját.
Vágólapra másolva!

A Pentagon vezetője, aki egy olyan bagdadi palotában rendezkedett be, amely korábban Szaddám Huszein elnöké volt, szerdán a főváros körzetében sugárzott rádió- és tévéüzenetében örömét fejezte ki, hogy ellátogathatott Bagdadba, és szemtanúja lehet Irak felszabadulásának. Rumsfeld kifejtette: a koalíciós erők segítenek az irakiaknak helyreállítani a rendet és az alapvető szolgáltatásokat, valamint megalakítani új kormányukat. Egyben felszólította az ország lakosságát, hogy tájékoztassák a koalíciós erőket a még az országban tartózkodó volt iraki vezetők és külföldi harcosok hollétéről.

Rumsfeld a palotában fogadta Jay Garner nyugalmazott tábornokot, Irak ideiglenes civil kormányzóját. Garner újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy az amerikaiak büszkék lehetnek gyors győzelmükre, mert nem sikerült felgyújtani az olajmezőket, és nem következett be a humanitárius katasztrófa, amitől tartani lehetett.

Az amerikai védelmi miniszter Bagdad előtt Bászrában, Irak második legnagyobb városában járt. Iraki látogatására egy nappal azután került sor, hogy Rijádban bejelentette: az Egyesült Államok a nyár végéig kivonja katonai egységeit a szomszédos Szaúd-Arábiából.

Rumsfeld utoljára 20 évvel ezelőtt járt Irakban Ronald Reagan elnök tanácsadójaként, és akkor találkozott is Szaddám Huszeinnel. Akkoriban Washington a most megbuktatott diktátort támogatta Irán elleni háborújában.