Nem engedtek bombázni a britek Irakban

Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia döntő szerepet játszott annak megakadályozásában, hogy az amerikai hadsereg a korábban kilátásba helyezett, mindent elsöprő, többnapos bombazáporral nyissa meg az iraki háborút - írta brit katonai forrásokat idézve a pénteki The Times.
Vágólapra másolva!

A vezető londoni napilap szerint az amerikai hadvezetés hatnapos légicsapás-sorozatot tervezett, de Brian Burridge légi marsall, a Perzsa-öbölbe vezényelt brit erők főparancsnoka azzal érvelt, hogy egy ilyen pusztító támadásnak katasztrofális következményei lennének. Burridge szerint az első 48 óra alatt ledobni tervezett 3 ezer precíziós bomba robbanásában elporladt volna még az a nemzetközi támogatás is, amelyet a szövetségesek a háború előtt élveztek.

A The Times szerint az amerikai parancsnokok végül a felére vették vissza a korábbi tervekhez képest az Irakban bevetett bombamennyiséget. Ez a magyarázata a hadjárat egyik nagy rejtélyének, vagyis annak, hogy az Egyesült Államok miért nem használta teljes tűzerejét az iraki rezsim gyors térdre kényszerítésére - írta a brit lap.

Az idézett katonai források szerint az indulatoktól fűtött vita Burridge és Tommy Franks amerikai főparancsnok között "egészen az első lövés eldördültéig" folyt. Brit jogi és katonai szakértők vitatták sok kijelölt célpont jogosságát is, és több célpontot a brit ellenállás miatt le is vettek a listáról.

A brit főparancsnok véleményét támogatta David McKiernan altábornagy, az amerikai szárazföldi erők parancsnoka is, aki végig azzal érvelt, hogy a szárazföldi hadműveletnek a háború kezdetén, haladéktalanul meg kell indulnia - írta a pénteki The Times.

A vitát végül az döntötte el, hogy George Bush amerikai elnök hírszerzési adatok alapján hirtelen légitámadást rendelt el március 20-a hajnalán egy olyan bagdadi helyszín ellen, ahol állítólag Szaddám Huszein iraki elnök tartózkodott. A hadszíntéri meglepetés ezzel odalett, és Franks tábornok elrendelte a szárazföldi erők bevonulását Irakba, megakadályozandó, hogy az irakiak felgyújtsák a déli országrészben lévő olajkutakat - áll a The Times értesülésében.