Az elitcsapatok egyes tagjai is beléphetnek az új iraki hadseregbe

Vágólapra másolva!
Feloszlatják a háborúval megdöntött iraki rendszer elitcsapatait, beleértve a Köztársasági Gárdát és más különleges egységeket. Richard Myers tábornok, az amerikai egyesített vezérkar vezetője szerint az ország új hadseregében helyet kaphatnak az elitcsapatok egyes tagjai is. 
Vágólapra másolva!

El fognak tűnni, az iraki rendszer elitcsapatai - nyilatkozta Richard Myers, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szombaton, Katarba tartva egy repülőgép fedélzetén. Az új iraki hadseregben helyet kaphatnak viszont a reguláris csapatok egyes tagjai, akik harcoltak az amerikai-brit koalíciós erők ellen - jegyezte meg Myers, jelezve: az iraki katonaság sokkal kisebb létszámú lesz, mint az elűzött diktátor, Szaddám Huszein idején, de azért alkalmas arra, hogy megvédje az országot a külső fenyegetésektől. Az új légierőt részben fel lehet építeni abból, ami átvészelte a háborút, és Iraknak szüksége van egy kis parti őrségre is - vélte Myers az AFP szerint.