Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A jelentkezők növekvő számának tendenciája a hallgatóink elégedettségét, bizalmát, illetve a felsőoktatási térben erősödő szerepünket is igazolja – emelte ki dr. Hárskuti János a Nyíregyházi Egyetem elnöke, majd hozzátette – idén 2179 elsős kezdhette meg az évet. Az intézmény hallgatói létszáma meghaladja az ötezret. Fontos eredmény, hogy mindhárom képzési helyünkön, így Nyíregyháza mellett Mátészalkán és Kisvárdán is növekedett a felvettek száma. A nemzetközi színtéren pedig egyre több új angol nyelvű képzéssel vagyunk jelen, a nemzetközi hallgatói létszámunk idén meghaladja a háromszázat.
A Nyíregyházi Egyetem innovatív egyetem, kiemelt hangsúlyt fordít a legújabb ismeretek, módszertan, és a technológiai újítások képzésekbe történő beépítésére. Így a KKV-k innovativitását segítő fenntarthatósági ismereteket átadó leendő képzések mellett E-mobilizáció specializációt, illetve a Mesterséges intelligencia alkalmazásai szakirányú továbbképzést indít az országban az elsők között.
Az intézmény a hagyományaira is épít, így a több mint 55 éves pilótaképzés és a pedagógusképzés fejlesztése is kiemelt prioritást élvez. Ezt látják az intézménybe jelentkezők is. Legnagyobb számban a pedagógusképzésre érkeztek elsőhelyes jelentkezések, és itt mutatkozik a legmarkánsabb növekedés is. E mellett a gazdaságtudományok és a műszaki képzési terület is dobogós helyen szerepel idén. A pilótaképzések magyar és angol nyelven, többféle képzési formában (a felsőoktatási szakképzéstől a szakirányú továbbképzésig) mind több magyar és nemzetközi érdeklődőt vonzanak.
A Nyíregyházi Egyetem széleskörű képzési palettával várja a jelentkező fiatalokat és a munka mellett továbbtanulni szándékozókat is, így felsőoktatási szakképzés, alapképzési szakokon (magyar és angol nyelven is), diszciplináris mesterképzési szakokon és osztatlan tanárképzési-, rövid ciklusú tanári mesterképzési-, valamint szaktanári szakokon is.
További részletek az egyetem honlapján: www.nye.hu

(PR cikk)