Zavarba hozták Németh Lászlónét a Parlamentben - közvetítés percről percre
2012. március 19. 13:23
Kétnapos ülést kezd hétfőn a parlament, de várhatóan csak a deviziahitelesek árfolyamrögzítéséről lesz végszavazás. A hétfői ülésen a kérdések és interpellációk után a parlament megvitatja és várhatóan ki is hirdeti a tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrjárat ellátásáról szóló 1978. évi nemzetközi egyezménynek a Manilában 2010-ben módosított változtatát. Eszterint a jövőben többek között már digitális térképolvasást és környezetvédelmet is kell oktatni a tengerészeknek, és szigorúbbak lesznek az egészségügyi feltételek és az alkoholizálás ellenőrzése is.
A tengerészekről szóló egyezmény kihirdetése után a parlament várhatóan felállít egy bizottságot, ami fideszes képviselők javaslatára a Volánbusz 2003-as reorganizációs programját, és a gazdasági bizottság javaslatára elfogadhatják a lakosság deviza-eladósodásának okait és az előző kormányok felelősségét vizsgáló jelentést.
A tengerészek képzéséről szóló nemzetközi egyezményhez Németh Lászlóné fejlesztési miniszter mond majd expozét, de Némethnének már korábban, az azonnali kérdések alatt is lesz dolga: ezen a héten már személyesen kell válaszolnia az őt hetek óta váró MSZP-s képviselők kérdéseire. Némethné az eskütétele óta csak egyszer szólalt fel a parlamentben, pedig ellenzéki képviselők szinte minden ülésen megpróbálják megszólaltani. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem árulta el az [origo]-nak, hogy milyen halaszthatatlan feladatok miatt nem tud ott lenni az üléseken a miniszter, csak annyit mondtak, hogy nagyon nagy rajta a terhelés.
A legtöbb interpellációra a nemzeti erőforrás minisztériumnak kell válaszolnia héten: az MSZP a nyugdíjas bérletekről és az egészségügy átszervezéséről, a Jobbik a rokkantakat fogalkoztató cégek pénzéről, a Fidesz pedig az új mentőautók sorsáról kérdezi a minisztert. Matolcsy minisztériumának a kisvállalkozások támogatásáról és az összeszerelő üzemekről kell beszélnie, Németh Lászlónét a titkokzatos tompai Nokiás-dobozokról, a külügyminisztert pedig a kisebbségek európai helyzetéről kérdezik.
A kérdések során szóba kerülnek majd a 8-as főút fejlesztése, a Debreceni Húsüzem sorsa, egy uszoda, a járások kialakítása és az is, hogy vegzálják-e a kárpátaljai magyarokat az utazások során.
Hétfőn délelőtt Orbán Viktor részvételével frakcióülést tartott a Fidesz. A párt tárgyalta az ügynökakták kezelésének ügyét is, és azt javasolják, hogy május közepéig jöjjön létre a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely megnevezi majd, hogy kit milyen felelősség terhel.
A kormánypártok frakciói döntöttek arról is, hogy támogatják azt a törvényjavaslat-csomagot, amelyet a kormány a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve készített az igazságügyi rendszer átalakítását, hatékonyságát érintő intézkedésekhez. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat is, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, a többi között azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét.
Kövér László megnyitotta az ülést, először Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere kapott szót napirend előtt. Botka a települési önkormányzatok gondjairól beszél.
Botka szerint szép dolog, ha a kormány úgy dönt, hogy befagyasztja a közszolgáltatási dolgokat, de szerinte igazságtalan, hogy az önkormányzatoknak nem adnak kompenzációt, a forrásaikat elvonják, miközben a feladataik maradnak. Botka szerint az egyetlen pozitív dolog, hogy az elmúlt napokban több módosító indítványt nyújtottak be az önkormányzati törvényhez, azt kérte az országgyűléstől, hogy ezeket támogatva "javítsanak a meghozott hibákon".
A kormány nevében Tállai András önkormányzati államtitkár válaszol. Tállai szerint jó lenne, ha Botka előbb Szegeden tene rendet. Szerinte a szegediek racionális gazdálkodást várnak tőle.
Tállai szerint Botkának már az is fájt, hogy a kormány újraszervezi az állam és az önkormányzatok közötti munkamegosztást, és elveszik az oktatás és az egészségügyi ellátást a településektől. Tállai szerint ez külföldön is általános, és Botkának "nem kellene kétségbe esnie attól", hogy csökkennek a forrásaik, mert a feladatuk is kevesebb lett.
Kocsis Máté napirend előtt Bauer Sándorról beszél, aki 1969-ben a rendszer elleni tiltakozásul felgyújtotta magát. Kocsis elmondta, hogy tegnap szobrot állítottak a kerületében Bauernek. A parlament nagy tapssal fogadta a bejelentést.
Az LMP frakcióvezetője Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédéről szól napirend előtt. Szerinte Orbán Janus-arcú, befele EU-ellenes, kifele viszont az Európai Uniónak tetsző beszédet folytat. Jávor szerint ez a viselkedés káros az országnak, és azt kérdezte, hány miniszterelnöke van az országnak.
A kormány nevében Répássy Róbert államtitkár válaszolt, és igyekezett megnyugtatni Jávort, hogy egy kormányfő és egy kormányprogram van.
Napirend előtt kért szót a Jobbik képviselője, Magyar Zoltán is, aki arról beszél, hogy akié a föld, azé az ország. Egy korábbi kérdés-válasz alapján azt mondja, szerinte a kormány lemondott a magyar föld 90 százalékáról. Szerinte hiába van jogosítványa a földvásárlása a Nemzeti Földalapnak, ha a kormány nem ad mögé pénzt, így nem tudnak földet vásárolni.
Szerinte a kormánynak egyetlen célja van földkérdésben: kihúzni az időt addig, amíg le nem zajlik a 2014-es választás. A Jobbik azonban azt ígéri, hogy vissza fogja szerezni a magyar földet - mondta Magyar.
A kormány nevében Budai Gyula válaszol, azt mondja, örül annak, hogy a Jobbik is meg akarja védeni a magyar földet, és segíteni akarja a kormány munkáját. De szerinte több tévedés is volt Magyar felszólalásában: szerinte például ez a kormány hozta meg a földvásárlási moratóriumot, hiába akarja ezt elvitatni tőle a Jobbik.
Budai szerint a Jobbik mindig azt hangoztatja, hogy a dán földtörvényt akarnak. "Az a különbség kettőnk között, hogy én voltam Dániában, és tudom, milyen az ottani földtörvény" - mondta Budai, a megjegyzését az ellenzéki képviselők olyan hangoskodással fogadták, hogy Kövér Lászlónak kellett nyugalomra intenie őket. Budai azt kérte a Jobbiktól, hogy ne csak mondják, hanem tényleg támogassák is a magyar föld megvédését.
A napirendről szavaz a parlament. Leszavazták, hogy az LMP kampányfinanszírozásról szóló javaslatát ezen az ülésén tárgyalják, de elfogadták például azt a fideszes javaslatot, hogy a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról ne ezen az ülésen vitázzanak.
Kövér László bejelentette, hogy visszautasítottak egy jobbikos interpellációt, mert az nem tartozik a címzésben megjelölt Pintér Sándor hatáskörébe.
Az MSZP szerint a kormány elveszi a nyugdíjasoktól a kedvezményes bérletet, Budapesten például szerintük a háromezer forint körüli bérlet helyett több mint kilencezer forintot kell majd fizetniük. Neményi András arra is kíváncsi, hogy megszüntetik-e a hatvan év felettiek kedvezményes utazását is.
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter még nincs bent az ülésteremben. Az interpellációk után, az azonnali kérdések során kell válaszolnia, de addig még van majdnem egy órája.
A nyugdíjas bérletek ügyében a kormány nevében Fónagy János államtitkár válaszol, aki szerint az MSZP-s kérdés nem korrekt és nem indokolt, mert minden olyan helyen, ahol jogosak az igények, megmaradnak a kedvezmények, de a kormány felülvizsgálja a kedvezmények rendszerét. Várja meg a kormány döntését, és utána kérdezzen - mondta a kedvezmények felülbírálásáról Fónagy az MSZP-s képviselőnek.
Neményi szerint hiába veszi el a kormány a kedvezményeket, a következő szocialista kormány mindent vissza fog adni, és nem hagyják, hogy elvegyék az emberektől a Horn-kormány idején bevezetett kedvezményeket. A bejelentést hangos nevetés fogadta az ülésteremben.
Bertha Szilvia Jobbikos képviselő egy feltűnő, fekete-fehér mintás ruhában kérdezi a nemzeti erőforrás minisztertől azt, hogy meddig tartja meg a Fidesz-KDNP kormány a miniszterelnök úr és a fogyatékosügyi kormánybiztos által már 2010-ben pazarlónak, igazságtalannak ítélt rehabilitációs költségtámogatási rendszert, és mikor fogják megadni a beígért azonnali segítséget a csőd szélén álló, rokkantakat foglalkoztató cégeknek.
Halász János államtitkár igyekezett megnyugtatni a jobbikos képviselőt, hogy az állam különféle intézkedésekkel támogatni fogja ezeket a cégeket. A próbálkozás nem sikerült, Bartha Szilvia szerint ez kevés, a korábban megígért intézkedésekre lenne szükség.
Fideszes interpelláció következik. Zsiga Marcell, aki szerint 47 ezer forintból meg lehet élni, új mentőautókat szeretne, mert szerinte a szocialista kormányok nem fejlesztették őket. "Ez a feladat is a Fidesz-kormányra hárul" - olvassa a papírjából. Halász János válaszol, aki várhatóan meg fogja nyugtatni, hogy lesznek új mentők, Zsiga pedig el fogja fogadni a választ.
Így is történt, Halász János elmondta, milyen sok mentőautót vett már a kormány, és még milyen sokat fog. Zsiga Marcell szerint nagyon bziztató volt a válasz, és reméli, hogy az ország minden szegletébe jut majd a mentőkből.
Most egy KDNP-s képviselő kérdezi a vidékfejlesztési minisztert, hogyan juthatnak el a magyar élelmiszterek keletre. Budai Gyula szerint a kormány is azon van, hogy helyet találjon keleten a magyar élelmiszernek.
Scheiring Gábor LMP-s képviselő a kisvállalkozások érdekében szólal fel. Szerinte a kormány diktátumot adott, amikor arra kényszeríti őket, hogy tolják ki a fizetési határidőket és tekintsenek el a késedelmi kamatoktól. A képviselő szerint ez csak a körbetartozásokat fogja növelni.
Az MSZP-s Szekeres Imre Németh Lászlónét interpellálná, de nem működik a mikrofonja. Kis közjáték után el tudja kezdeni, de Némethné még mindig nincs a teremben, így az egyik államtitkár fog neki válaszolni arra a kérdésre, hogy "Mi alakítja a Fidesz-kormány álláspontját? A szakmai meggyőződés vagy a kormányzati pozíció?"
A titokzatos cím alatt a vasúti vonalbezárásokról kérdezi a kormányt.
Fónagy János szerint a Fidesz-kormány egy vonalat sem zárt be, bezzeg az MSZP-kormány több tucatnyit. Fónagy szerint nem kérdés, hogy kell a vasút, de kompromisszumokat kell kötniük, hogy meg tudják tartani a rendszert. Az ígéri, hogy a menetrendet egyeztetni fogják az érintettekkel. Azt mondja, nem is kéri Szekerestől, hogy fogadja el a válaszát, csak a kormánytöbbségtől és azoktól az emberektől kéri, hogy fogadják el, akik utaznak a vasúttal.
Kovács Tibor több szocialista képviselő nevében az egészségügy átszervezését kéri számon a kormányon, szerinte ez volt a Fidesz egyetlen konkrét ígérete a választási kampányban, és ennek sem tudnak eleget tenni. Arra kíváncsi, hogy mire számítsanak azok az egészségügyi dolgozók, akiknek "funkciót vált" a munkahelye.
Halász János államtitkár azt mondja, megdöbbent a szocialisták interpellációján: pont ők kérdezik, hogy hova menjenek az egészségügyisek, amikor - mondja Halász - a kormányváltás előtt pont ők beszéltek arról, hogy el lehet menni az országból.
Halász szerint nem szűnnek meg egészségügyi intézmények, csak más lesz a funkciójuk. Szerinte az egészségügyben nem az a probléma, hogy nincs munka, hanem hogy kevés a munkaerő. Az államtitkár szerint a kormány minden egészségügyben dolgozóra számít.
Az MSZP szerint arra is ki kéne valami új házszabályt találni, hogy az államtitkárok válasz helyett mellébeszélnek.
A jobbikos Hegedűs Lórántné a titkozatos "Ha a tompai Nokiás-dobozok mesélni tudnának" címmel interpellálja a nemzeti fejlesztési minisztert. Szerinte Tompán egy közel ötvenmilliós önkormányzati beruházást silány minőségben készítette el a kivitelező, de nem akarják kijavítani a hibákat. Szerinte az eredeti pályázati cél nem valósult meg, valakik nagyon jól jártak Tompán, az önkormányzat pedig nagyon rosszul. Azt kérdezi, milyen intézkedéseket tervez a minisztérium, terveznek-e felülvizsgálatot, az ügyészség bevonását.
Fónagy János szerint a tompai problémáról most csütörtökön, az interpelláció benyújtásakor szereztek tudomást. A minisztérium elrendelte, hogy az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vizsgálatot indítson és a helyszíni szemlét tartson. Ha valamit találnak, megteszik a szükséges lépéseket.
A Jobbik örül, hogy a minisztérium "nem tompán, hanem élesen reagált" a komárnyzati fellépésre. Az ellenzéki párt elfogajda az interpellációra adott választ, de elvárják a folyamatos téjákoztatást.
"Most, hogy képviselőtársaim halaszthatatlan közfeladataikat akarják ellátni, egy perc szünetet rendelek el" - mondta az ülést vezető alelnök arra, hogy a képviselők tömegesen kezdtek távozni a teremből, amikor bejelentette, hogy az azonnali kérdések következnek.
Örömmel köszöntötték az MSZP-s képviselők Némethnét, de négy hete jobban örültek volna neki, mert szerették volna megkérdezni a MOL-részvénycsomag megvásárlásáról és a Paksi Atomerőmű sorsáról. Némethné nem sokkal a kérdés előtt érkezett meg a terembe, Fónagy János államtitkár segített neki betenni a jelenlétét és jelző kártyáját a gépbe. Az MSZP a stratégiai földgázkészlet csökkentéséről is kérdezi.
"Arra a kérdésre, hogy hol volt a fejlesztési miniszter, annyit tudok mondani, hogy ott, ahova a megbizatásom szól: a minisztérium élén" - mondta Némethné, és hozzátette, nagyon sűrű három hónapja volt, sok ügyet át kellett néznie, többek között azokat is, amelyekről az MSZP kérdezte. Némethné papírból olvassa a válaszát, lassan beszél, látszik, hogy nem gyakorlott felszólaló.
A miniszter asszony hosszú beszámolóba kezdett a minisztérium munkájáról, még ott tartott, hogy milyen intézmények tartoznak a minisztériumhoz, amikor az ülést vezető Jakab István csengővel jelezte neki, hogy letelt az ideje. Némethné kissé zavartan nyugodott ebbe bele.
Az MSZP-s képviselő figyelmeztette Némethnét, hogy már csak egy perce lesz neki, hogy válaszoljon. Némethné a viszontválaszban sem válaszolt a MOL-lal, az atomerőművel és a stratégiai gáztartalékkal kapcsolatos kérdésekre, de megígérte, hogy majd fognak.
Két képviselő is szeretne kérdést feltenni Orbán Viktor miniszterelnöknek, de ő nincs bent a teremben. Az egyik képviselő már három hete vár rá, így a következő ülésen Orbánnak személyesen kell válaszolnia. Balczó Zoltán a március 15-i beszédével kapcsolatban kérdezné Orbánt.
Némethné újabb kérdést kapott, ezúttal egy jobbikos képviselőtől a vasútvonalak bezárásával kapcsolatban. Némethné most szabadon, papír nélkül, de nagyon bizonytalanul, lassan beszél, láthatóan nagyon izgul. Arról beszél, hogy a MÁV átalakításának jelenleg folyik az előkészítése, nyár elejére lesz terv.
Némethné a viszontválaszban azt mondta, nem akarnak bezárni vasútvonalakat, nem akarnak eltérni a kormányprogramtól, és arra kérte a kérdezőt, hogy várja meg, amíg elkészül a terv. Némethné mögött Fónagy János államtitkár elégedetten bólogatott.
Vágó Gábor LMP-s képviselő a miniszterelnököt akarta kérdezni a nyugdíjrendszer átalakításáról, de beérte azzal is, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes válaszol helyette. Navracsics szerint stabil a nyugdíjrendszer, Vágó szerint azonban a kormány állandóan toldozgatja-foltozgatja. "Ezekről a megtakarításokról beszélni kell, erről a többezezer milliárd forintról, amit Matolcsy eltapsolt" - mondta Vágó. Szerinte a kormány további milliárdokat akar odadobni Matolcsynak.
Egy fideszes képviselő arról kérdezte a nemzeti erőforrás minisztert, hogy milyen intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy több ember legyen az egészségügyben. Halász János államtitkár azt sorolja, milyen támogatásokat ad a minisztérium például a háziorvosoknak. Heincz Tamás fideszes képviselő szerint a kormány a saját bátorságának árát issza. Halász szerint igaza van.
Burány Sándor MSZP-s képviselő is azt kérdezi Némethnétől, hogy hol volt. Burány azt mondja, Némethné tevékenységéről olyan irodalmi alkotások jutnak eszébe, mint A láthatatlan ember és A néma levente. Burány szerint "fájdalmasan hiányzott" Némethné megszólalása, amikor a forint gyengülséről vagy a Malévről kellett volna beszélnie.
Ugyanakkor a munkájára vannak jelek - mondta Burány, aki szerint ilyen az, hogy az Intermédia Kft. nagy kormányzati megbízást kapott.
Hol volt ön, amikor becsapott a ménkű? - kérdezte Burány Sándor.
Némethné azt mondja, hogy amikor elvállalta a miniszteri megbízást, tisztában volt azzal, hogy az ellenzék minden lépését árgus szemekkel fogja nézni.
Némethné szerint az Intermédia és a Századvég is tiszta, átlátható pályázaton nyerte el a pályázatot. Némethné úgy emlékszik, hogy az MSZP kormány idejében ennél többet költöttek tanácsadásra.
Burány Sándor azt mondja, többet várt Némethnétől.
"A Fidesz-közeli oligarcha és az ezzel kapcsolatos vádak mindennaposak" - mondta Némethné, aki azt mondta az MSZP-nek, hogy ha érdekli őket ez a kérdés, konkrét válaszokat tegyenek fel, mert azokra tud csak konkrétan válaszolni.
Egy balatoni szórakozóhelyen történt verekedéssel kapcsolatban kérdezi a közbiztonságról Pintér Sándor belügyminisztert Kepli Lajos jobbikos képviselő. Pintér szerint az elkövetőt a rendőrök hamar elkapták, a szórakozóhelyeket a West Balkán-tragédia után átvizsgálták, de nem tudnak minden táncparkettre rendőrt állítani, "nem akarunk rendőrállamot felállítani".
Kepli Lajos szerint át kellene gondolni a szórakozóhelyekben is a biztonságot. Pintér szerint már így is vannak a diszkók előtt rendőrök, akik igyekeznek megakadályozni, hogy a fiatalok bódult állapotban megpróbáljanak vezeti. Szeretné megakadályozni azt is, hogy a garázda személyek tönkretegyék a szórakozóhelyek körül élők nyugalmát - mondta.
A fideszes Spaller Endre azt szeretné, ha a kormány lehetővé tenné, hogy a telekocsit használóknak ne kelljen a megosztott költségek után adót és járulékot fizetni.
Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint Spaller Endre érzékeny kérdésre tapintott, mert az államnak nincs keresnivalója ott, ha az emberek egymást segíteni akarják, és civil kezdeményezéseket tesznek. De figyelni kell arra, nehogy baráti társaságnak álcázzák az üzletet egyesek, és így próbáljnak kibújni az adófizetés előtt.
Megint Németh Lászlónét kérdezik, most Karácsony Gergely LMP-s képviselő. Karácsony - az [origo] egy korábbi cikkére utalva - Nyerges Attila politikai tanácsadó kinevezéséről kérdezi a minisztert. Négy konkrét kérdést tesz fel: Miért éppen Nyerges Attilát nevezte ki főtanácsadónak? Van-e köze Nyerges Attilának a közbeszerzések elbírálásához? Nem gondolja-e, hogy összeférhetetlen, hogy a Közgép vezetőjének rokonát nevezi ki?
Nyerges Attilával még előző munkahelyén ismerkedett meg - mondja Némethné, és szerinte jó szervező. Igaz, hogy állatorvos, de 13 éves köztisztviselői múlttal rendelkezik, így a hétköznapokban nagy segítséget tud nyújtani. Némethné szerint Nyerges Attilának nincs döntési jogosultsága.
Némethné a Közgép hitelkeretéről kezd bele egy mondandóba, de röviden befejezi, mert ahogy mondta, nem akar banktitkot sérteni.
"Megbízom Nyerges Attilában, megbízom az általa végzett munkában, minden jogom megvan ahhoz, hogy munkatársaimat magam válasszam meg. Kérem, ha korrupciógyanút vél felfedezni, jelezze" - mondta Némethné Karácsony Gergelynek.
Újabb MSZP-s képviselő kérdezi Némethnét arról, hogy hol volt, most éppen arra kíváncsiak, hogy hol volt a Malév csődjénél. A képviselő arra kíváncsi, tett-e lépéseket arra, hogy megmentsék a Malévot, vagy hagyták bedőlni. Azt is szeretnék tudni, hol a miniszter, amikor a BKV-ról tárgyal a kormány. "Arra szeretném kérni, hogy a környezetében lévő súgógépeknek szóljon, hogy ne zavarják a válaszadásban" - mondta a képviselő.
Némethné szerint a Malév ügyében a minisztérium mindent megtett annak érdekében, hogy amíg lehet, addig finanszírozzák a Malévot, a leállás napja a menedzsment döntése volt. Némethné szerint egyelőre nem tolonganak a befektetők, akik vannak, azokkal leülnek, de meg kell várni, hogy eljussanak egy olyan szakaszba, amikor már lehet ezekről beszélni. Dolgozni fogunk rajta, hogy ha megvan a megfelelő partner, létre tudjon jönni egy Budapest központú légitársaság - mondta Némethné, de a cél az, hogy néhány év múlva ne jusson ugyanide a cég.
Némethné a viszontválaszra már csak nagyon röviden válaszolt: azt mondta, a minisztérium nem készül arra, hogy bedőljön a MÁV, a BKV és a Volán is.
Az azonnali kérdések véget értek, a képviselők áttértek a kérdések tárgyalására. Az MSZP-s Pál Béla rögtön Németh Lászlónétól kérdez arról, hogyan, mikor, milyen ütemben fogják korszerűsíteni a 8-as főutat. A kérdéseknél már nem kötelező a miniszternek személyesen válaszolni, Némethné ki is használja a lehetőséget, és Fónagy János államtitkárra hagyta a választ. Németh Lászlóné a napirend szerint fog ma még szereplni: expozét mond a tengerészek képzéséről szóló nemzetközi egyezmény tárgyalása előtt. Erre a kérdések után, várhatóan délután öt óra után kerül majd sor.
A jobbikos Szávay István szerint Kárpátaljáról érkező magyarokat "vegzáltak" a határon, utazásuk céljrairól kérdezgették őket. Szávay szerint történtek intézkedések, amióta benyújtotta a kérdését, de szeretné tudni, hogy ki és miért vezette be a szigorításokat.
Kontrát Károly szerint a felvetett problémát a belügyminisztérium is érzékelte, és soron kívül intézkedett. Szerinte a problémát az okozta, hogy még a szocialista kormány alatt megszületett rendelet nem tette lehetővé az egyszerűbb határátkelést, de majd most a kormány módosítja ezt a rendeletet, és egyszerűbb lesz a határátkelés. Kontrát megköszönte a Jobbiknak, hogy felvetette ezt a problémát az Országgyűlésben.
A járások kialakításáról és Budapest átszervezéséről kérdez Pál Tibor, aki attól tart, hogy ha elveszik a feladatokat, semmi nem marad az önkormányzatoknak.
Az ügyfelek szempontja a legfontosabb - válaszolta a kérdésre Szabó Erika államtitkár, aki szerint az a kérdés, hogy többet kell-e utazniuk az embereknek, vagy sem. Szerinte nem kell aggódni, az önkormányzatoktól nem vesznek el feladatokat, a járások és kormányhivatalok államigazgatási feladatokat látnak el.
A Nemzeti Alaptantervről kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztériumot az MSZP-s Sós Tamás, aki szerint a kormány meg akarja szabni, hogy mi legyen a tananyag az iskolákban, és nem hagynak szabadságot a tanároknak. Halász János államtitkár szerint a kérdés a "szemtelenséget sem nélkülöz", a kormány pedig még Hiller István véleményére is kíváncsi a NAT-tal kapcsolatban.
Véget értek a kérdések, a parlament rövid szünet után döntéshozatallal folyatatja munkáját. Élő közvetítésünk ezzel véget ért. Délután dönt a parlament az árfolyamrögzítésről, erről és a további eseményekről későbbi cikkeinkben beszámolunk.