Vastaps és Székely himnusz az új köztársasági elnöknek

Események

Áder János, parlament, államfőt választ az országgyűlés, köztársasági elnök választás, Áder János
Vágólapra másolva!
Egyetlen fordulóban lebonyolította az Országgyűlés az államfőválasztást, a plágiumügy miatt lemondott Schmitt Pál helyét nyolc nap múlva Áder János veheti át. Áder első beszédében a teljesítmény megbecsülésének fontosságáról beszélt, a képviselők vastapssal és a Székely himnusszal köszöntötték. Az ellenzék egy része részt sem vett a szavazáson, a szocialisták be sem mentek a terembe. A fogadáson Orbán Viktor nevetve dicsérte az Alkotmánybíróságot. Tudósítás percről percre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül75 bejegyzés
10:14
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán utat kért a fotósoktól

"Szabad lesz, uraim?" - kérte Orbán Viktor a fotósokat a parlamenti ülésterem melletti folyosón. Orbán Lázár János és Giró-Szász András kormányszóvivő kíséretében sétált az ülésteremtől a Szent Koronának is helyet adó kupolaterem felé, és azt mondta az újságíróknak: "Engedjenek, hadd menjünk dolgozni." Szintén az északi szárny felé tart Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

10:15
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Államfőt választ a parlament

Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt szerdai ülésén az Országgyűlés. Az ülés délelőtt 10 órakor kezdődik, a frakciók megállapodása alapján az államfőválasztás lesz az egyetlen napirendi pont.

10:19
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt lemondott a plágiumügy után

Az államfőválasztásra azért van szükség, mert április 2-án Schmitt Pál köztársaság elnök lemondott tisztségéről. Schmitt-től korábban a Semmelweis Egyetem megvonta doktori címét, mivel bebizonyosodott, hogy 1992-ben más szerzők műveiből ollózta össze a disszertációját. Az alaptörvény szerint a parlamentnek a lemondás után 30 napon belül kell új köztársasági elnököt választania, így a szerdai az utolsó nap, amikor ezt megteheti.

10:22
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder az egyetlen jelölt

A tisztség egyedüli várományosa Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője, akit 262 kormánypárti képviselő javasolt elnökké választani. Rajta kívül nem volt más jelölt, mert az ellenzéki frakciók nem rendelkeznek elegendő képviselővel, a jelöléshez ugyanis az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlására van szükség.

10:25
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Egy forduló várhatóan elég lesz

A képviselőknek egy óra áll majd rendelkezésükre, hogy a Parlament folyosóin felállított urnákban elhelyezzék szavazataikat. Az év elején életbe lépett alaptörvény értelmében Ádernek az államfővé választáshoz a képviselők kétharmadának támogatását kell megszereznie. Ha ez nem jönne össze, akkor második fordulóra kerül sor, amelyen - ellenjelölt hiányában - biztosra vehető a győzelme, hiszen azon a szavazatok számától függetlenül a legtöbb érvényes szavazatot gyűjtő jelölt válik államfővé.

10:29
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az LMP nem szavaz

Az MSZP és az LMP korábban azt közölte, hogy nem vesz részt az új államfő megválasztásában, mivel nem tudják elfogadni, hogy Áder személyében pártpolitikus legyen a köztársasági elnök. Az ellenzéki frakciók tagjai várhatóan a szavazólapokat sem veszik fel. A Jobbik képviselői ezzel szemben részt vesznek az államfőválasztáson, de nemmel szavaznak Áder Jánosra. A párt Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselőt szerette volna köztársasági elnökként látni.

10:31
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán horgonynak szánja Ádert

Áder Jánost Schmitt lemondása után Orbán Viktor kormányfő jelölte köztársasági elnöknek április 16-án. A jelölést a Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan "horgonyszemélyiségnek" tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.

Schmitt lemondása után a miniszterelnök eredetileg Kövér Lászlót javasolta köztársasági elnöknek. Ő azonban Ádert ajánlotta maga helyett, és az elnökségi tagok többsége is azon az állásponton volt, hogy a 2009-ben Brüsszelbe távozott politikus alkatilag is jobb választás lenne. Ráadásul többük szerint Kövért is hiba volna eltávolítani a Fidesz választmányának éléről, a párt vezetéséből és a házelnöki posztról.

10:34
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Már zajlik a próba az ülésteremben

Az Országgyűlés üléstermében már próbálják az elnökválasztási ceremóniát - jelentett tudósítónk a parlamentből. Az emelvényről Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vezényel, a szerepeket statiszták játsszák, de ott van az ülésteremben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is.

10:49
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Így zajlik a próba - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

11:20
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A koronával fényképezkedik a pópa

Érkeznek a vendégek az államfőválasztásra, köztük vannak a román ortodox egyház képviselői is. Az egyház egyik papja kihasználta a lehetőséget, és a kupolateremben fényképezkedik, többek közt a Szent Koronával.

11:25
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Frakcióülésre igyekeznek a képviselők

Frakcióülés lesz a felsőházi teremben, ezért igyekeznek arra a Fidesz képviselői, illetve a miniszterelnök is - tudta meg az [origo] a képviselőktől. Halász János, a Nefmi államtitkára két bottal járva ment a frakcióülésre. Tudósítónk kérdésére elmondta, hogy megműtötték a csípőjét, de reméli, hamarosan rendbe jön.

11:30
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szijjártó optimista hangulatban

Tudósítónk összefutott a parlamenti folyosón Szijjártó Péterrel, a miniszterelnök szóvivőjével. Arra a kérdésre, hogy megválasztják-e Ádert már az első szavazási fordulóban - vagyis minden kormánypárti képviselő igennel voksol-e a titkos szavazáson - azt mondta: "Persze, ez nem is kérdés."

11:35
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Jobbikos akciótól tartanak a fideszesek

Véget is ért a frakcióülés, amelyen a távozó képviselők szerint csak technikai kérdésekről, a nap forgatókönyvéről volt szó. "Azt kérte János, hogy mindenki legyen háromnegyedkor a teremben, és mindenki vegyen részt a szavazásban" - mondta az egyik fideszes képviselő a frakcióvezetőre utalva. Tudósítónknak több képviselő is arról beszélt: tartanak attól, hogy a jobbikosok esetleg valamilyen akcióval megpróbálják megzavarni az ünnepélyes ceremóniát.

11:40
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lázár röviden üdvözölte Lomniczit

Folyamatosan érkeznek a vendégek az államfőválasztásra. Az Országház folyosóján Stumpf István alkotmánybíró Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterrel beszélgetett. Lázár János bement a volt közjogi méltóságoknak fenntartott páholyba, ahol percekig beszélgetett Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével. Kifelé jövet összefutott Lomniczi Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökével, akinek csak annyit mondott: "Szia, Zoli!"

11:46
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Fekete öltöny a dress code

A kormánypárti képviselők többsége fekete öltönyt visel az ünnepi alkalom tiszteletére, a hölgyek többsége is fekete kosztümöt vett fel. Kilóg a sorból Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki fehér szoknyát és fekete-fehér csíkos blézert visel. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője fekete ruhát, fehér blézert vett fel, amihez fehér táskát választott. Az ellenzéki folyosó szinte teljesen üres, csak néhány jobbikos lézeng.

11:50
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Érkezik a rendőrzenekar - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

11:53
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Telefonon riasztják a hiányzókat

Fideszes képviselők szerint csak azért tartottak rövid frakcióülést, mert azon alá kell írni a jelenléti íveket, és így kiderült, hogy ki az, aki még nincs bent a Parlamentben. A hiányzókat most lázasan hívogatják telefonon - mondták tudósítónknak fideszes képviselők.

11:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Párttársai lebeszélnék a felszólalásról Novákot

A Jobbik a múlt hét végén, a házbizottság ülésén jelezte, hogy napirend utáni felszólalást szeretnének az ülés végén, de a bizottság erre nem adott nekik lehetőséget, mondván a szerdai ülésnek egyetlen napirendi pontja van, a köztársasági elnök megválasztása. A Jobbikból egyébként Novák Előd szeretne beszélni, felszólalásának témája az unióból való kilépés lenne. A házelnöki feladatot gyakorló Lezsák Sándor levélben kérte ma reggel Novákot, hogy vonja vissza a napirendi felszólalást - mondták tudósítónknak fideszes források. Egyelőre egyetlen jobbikos ül bent a teremben, aki szerint, ha Novák ennek ellenére fel szeretne szólalni, az "kalózakció" lenne, és ha beérnek a többiek, megpróbálják majd lebeszélni róla.

11:59
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az LMP beül, de nem szavaz

Megérkezett Ertsey Katalin, az LMP képviselője, aki elmondta, hogy beülnek ugyan a terembe a választás idejére, de a szavazólapot nem veszik fel.

12:01
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megérkezett Sólyom, megszólalt a csengő

Megérkezett Sólyom László korábbi köztársasági elnök, aki egyenesen a páholyába ment, nem állt meg beszélgetni a folyosón. Megszólalt a csengő is,a mi az ülésterembe szólítja a képviselőket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Sólyom üdvözli Medgyessy Péter volt miniszterelnököt

12:03
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megérkezett Áder János is

Megérkezett Áder János és családja is, elfoglalták a helyüket a díszpáholyban. Az államfőjelölt legkisebb kislánya kezét fogva érkezett, a gyerek másik kezét a felesége fogta, mögöttük a három másik gyerek és a testőrök.

12:05
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lázár kezet csókol Mádl Dalmának - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:07
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az ülés

Az elnöklő Lezsák Sándor sorban köszöntötte a meghívott vendégeket, közölte, hogy egyetlen napirendi pontra érkezett javaslat, és nincs lehetőség napirend előtti felszólalásokra. A napirendet a parlament kézfelemeléssel elfogadta.

12:09
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lezsák méltatja Áder életrajzát

"Egy magyar ember története" - mondta Áder életrajzáról Lezsák Sándor, aki szerint az államfőjelölt bejárta a rengeteget, megtapasztalta a kétkezi munka szigorú világát is, de ismeri a jogtudomány összetettségét is. Mindig megmaradt annak az egyenes embernek, akinek a szülei nevelték. Az alelnök ez után felolvasta Áder életrajzát, külön kitérve arra, hogy Áder egyetemistaként éjszakai munkát vállalt, hogy meg tudjon élni.

12:14
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Csornától Brüsszelig ívelő út

Áder Jánost az Országgyűlésben egy sokat vállaló, de vállalásait mindig teljesítő embernek ismertük meg - mondta Lezsák, kiemelve, hogy a jelölt ott volt az 1987-es lakiteleki találkozón, majd az ellenzéki kerekasztalnál is. Uniós képviselőként - Lezsák szerint - "kitartó alapossággal" dolgozott, ahogy korábbi posztjain is, amivel kivívta képviselőtársai és az Európai Néppárt vezetőinek elismerését.

12:16
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megtapsolták a négy gyereket

Amikor Lezsák Sándor arról beszélt, hogy Áder János 27 éve házasságban él feleségével, Herczegh Anitával, és négy gyermekük született, a képviselők megtapsolták a bejelentést. Áder és felesége a páholyban egymásra mosolygott, és egyik gyermekük is odahajolt hozzájuk.

12:18
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder felállva köszöni meg a tapsot - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:20
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Egyórás szünet a szavazás idejére

A jegyzők ismertették a titkos szavazás menetét, majd Lezsák egyórányi szünetet rendelt el, hogy lebonyolíthassák a választást. Az ülés 11 óra 20 perckor folytatódik.

12:23
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a szavazás

Kitódultak a képviselők az ülésteremből, és megindultak a szavazás céljára lezárt dunai folyosó felé. Tudósítónk szerint Pesti Imre, Kontrát Károly és Bebes István voltak a leggyorsabbak. A fideszes képviselők tömegével ellentétes irányba igyekezett Szabó Rebeka LMP-s képviselő, aki nem vesz részt a szavazásban.

12:26
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kovács Ákost is meghívták

A szavazás előtt Lázár János még kezet fogott és pár szót váltott Kovács Ákos énekessel. Ő az [origo] kérdésére, hogy miért tartotta fontosnak a részvételt, nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott: "Meghívót kaptam, ennyi."

12:29
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder jó kedélyű

A szavazás elrendelése után Áder János a feleségével, Herczegh Anitával szintén kijött a páholyból a folyosóra. Tudósítónk szerint Áder jó kedélyű, felesége, aki bézs színű kiskosztümöt vett fel, láthatóan nehezebben viseli a nyilvánosságot és az őket körbesereglő fotósokat, újságírókat. Ádert fideszes EP-képviselők, Szájer József és Gyürk András veszik körbe.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:31
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kövér egy Barcelona-meccsről beszélget

A képviselők kiözönlöttek a folyósóra, tudósítónk elcsípte, hogy Kövér László házelnök és ideiglenes köztársasági elnök egy Barcelona-meccsről beszélgetett egyik képviselőtársával.

12:33
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lázár nem ellenőrzi a szavazólapokat

Egy fideszes képviselő szerint Lázár János a frakcióülésen azt mondta, biztatták, hogy ellenőrizni kellene a szavazólapokat, de azt mondta, hogy erre nem készül. Több képviselő is azt mondta, biztos nem lesz olyan, mint 2005-ben, amikor bizonyítékul lefényképezték a szavazólapjaikat.

12:36
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Nem írják fel Morvai nevét a szavazólapra

A jobbikosok mind felvették a szavazólapot - mondta az [origo]-nak Dúró Dóra, a párt képviselője, aki úgy fogalmazott: "A mi jelöltünk Morvai Krisztina volt, de nem hiszem, hogy most bárki felírta volna  a nevét a szavazólapra." A Jobbiknak nincs elég képviselője ahhoz, hogy önálló jelöltet állítson.

12:39
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lezsák méltató szavai Áderről - videó

http://www.ustream.tv/embed/recorded/22285576
12:41
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Nagyon cukik a rendőrök

A parlament elnöki pulpitusa melletti bejáratnál már felsorakozott a díszőrség hét tagja az ünnepélyes zászlóbehozatalhoz, pedig még negyven perc van hátra a szünetből. A folyosókon hangszerekkel fel-alá mászkálnak a rendőrzenekar tagjai is, akik tudósítónk szerint "nagyon cukik" az egyenruhájukban.

12:45
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Teljes a létszám a Fideszben

Lázár János frakcióvezető szerint teljes létszámban jelen van a kormánypárti frakció a parlamentben. Tudósítónk szerint a legtöbb képviselő már szavazott, és elkezdtek visszaszivárogni az ülésterembe.

12:47
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kinek köszönhetjük ezt a napot?

Tudósítónk szerint a teremszolga rászólt a HVG egyik tudósítójára, amikor be akart menni az egyik páholyba. Ezt meghallotta egy arra járó fideszes képviselő, aki tudósítónk szerint azt mondta a teremőrnek, hogy "ne bántsa, ő a barátunk, neki köszönhetjük ezt a mai napot". Ezzel arra utalt, hogy a Schmitt Pál lemondásához vezető folyamat a Hvg.hu cikkével indult el.

12:48
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál is jelen van

Tudósítónk látta az Országházban Schmitt Pál lemondott köztársasági elnököt, aki éppen Szájer József fideszes EP-képviselővel beszélgetett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:50
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Üresek a szocialista padsorok

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció tajgai nem vettek részt az ülésen, és tudósítónk szerint valószínűleg nem is mentek be a Parlamentbe, mert a folyosókon sem látni a képviselőket. Ott van viszont Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Horn Gábor volt SZDSZ-es képviselő - jelentette tudósítónk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Medgyessy szeretné, ha Áder mosolyogna

Medgyessy Péter az [origo]-nak azt mondta: jelenléte nem a személynek, hanem a köztársasági elnöki intézménynek szól. "Egy volt miniszterelnöknek egy ilyen eseményen itt van a helye" - fogalmazott a korábbi kormányfő, akinek miniszterelnöksége idején Áder János az ellenzéki Fidesz frakcióvezetője volt. Erről Medgyessy azt mondta: "Mindenki tette a dolgát, nincs érzelmi viszonyom Áder Jánoshoz." A leendő államfőről Medgyessy csak annyit mondott: szeretné, ha többet mosolyogna. Az MSZP távolmaradásával Medgyessy nem ért egyet, szerinte a szocialistáknak vállalniuk kellene a véleményüket, és nemmel szavazni.

12:59
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ádernek 60 napja van lemondani az EP-mandátumról

Áder Jánosnak az államfővé választása után hatvan napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget, és lemondjon európai parlamenti (EP) mandátumáról. Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény szerint európai parlamenti képviselő nem lehet köztársasági elnök. Áder János lemondásáról az EP elnökét kell, hogy tájékoztassa. Ezt követően az EP elnöke tájékoztatja az Országos Választási Bizottságot (OVB) a mandátum megszűnéséről. Közben a jelölő szervezetnek, tehát a Fidesz-KDNP-nek közölnie kell az OVB-vel, hogy az EP-pártlistáról kivel kívánja az üres mandátumot betöltetni. Az OVB mindezek ismeretében adja ki a mandátumlevelet az új EP-képviselőnek, és erről tájékoztatja az EP elnökét. (MTI)

13:04
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szili Katalin is szavazott

Tudósítónk összefutott a parlamenti folyosón Szili Katalin volt házelnökkel, jelenlegi független képviselővel, aki 2005-ben a szocialisták államfőjelöltje volt. Szili azt mondta: számára a múlja miatt nem volt kérdés, hogy részt vegyen a szavazáson. Annyit elárult, hogy felvette a szavazólapot és szavazott, de csak az eredményhirdetés után mondja meg, hogyan voksolt.

13:10
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Sólyom László nem mérlegelt

Sólyom László az [origo]-nak nem akarta véleményezni a köztársaságielnök-váltást, és azt mondta, egy pillanatig sem mérlegelte, hogy megjelenjen-e a ceremónián, mert szerinte ez kötelessége.

13:15
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szájernek hiányozni fog Áder szakértelme

Még nem tudják, ki töltheti be Áder János megüresedő helyét az Európai Parlamentben, a döntést a Fidesz választmányának kell meghoznia - mondta az [origo]-nak Szájer József, a fideszes EP-delegáció vezetője. Bár Áder környezetvédelemmel foglalkozott, nincs olyan igény, hogy feltétlenül ilyen területtel foglalkozó képviselő lépjen a helyére - mondta Szájer, aki szerint hiányozni fog Áder szakértelme.

13:19
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Csak Schmitt nem doktor a páholyban - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13:22
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vona szerint nem készülnek akcióval

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az [origo]-nak azt mondta: nem készülnek arra, hogy megzavarják az ünnepélyes alkalmat. Korábban a fideszes képviselők arról beszéltek, tartanak attól, hogy a Jobbik képviselői kitaláltak valamilyen akciót a ceremónia megzavarására.

13:25
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megválasztották Ádert

A titkos szavazáson 307 képviselő vette fel a szavazólapot, ebből az urnában 305-öt találtak meg. A leadott szavazatokból érvénytelen volt három, érvényes 302. Igennel szavazott 262 képviselő, nemmel 40. Az Országgyűlés Áder Jánost köztársasági elnökké választotta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13:29
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Himnuszt éneklik a képviselők

A zenekar fanfárjainak hangjára az ünnepélyes eskühöz bevonultak a történelmi zászlók, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt.

13:32
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder letette az esküt

Áder János a páholyból az ülésterem közepére sétált, hogy letegye az esküt. A szöveget Szűcs Lajos jegyző olvasta fel, a képviselők állva hallgatták, amint a megválasztott államfő megfogadta, hogy Magyarországhoz és az alaptörvényhez hű lesz. Áder az eskü végén azt mondta: "Isten engem úgy segéljen!" A képviselők vastapssal köszöntötték.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13:34
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán fejet hajtott

Orbán enyhén meghajolt, mielőtt kezet fogott a megválasztott köztársasági elnökkel, akinek ez után - az MSZP kivételével - a frakcióvezetők gratuláltak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13:36
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Köszönet a támogatásért és a kritikáért

Akik ismernek engem, tudják, hogy soha nem ijedtem meg a feladattól - mondta első államfői beszédében Áder, aki úgy fogalmazott: döntése előtt alapos önvizsgálatot kellett tartania. Áder köszönetet mondott azoknak is, akik támogatták, és azoknak is, akik kritikával illették a jelöltségét. Számára ez így együtt fejezi ki azt, amit a demokrácia és a nemzet egysége jelent. A demokrácia igazsága mindig vitában születik meg - mondta a megválasztott államfő, aki szerint a viták lehetnek élesek, de nem hiányozhat belőlük a tisztelet.

13:39
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Bosszú helyett a hibák kijavítását javasolja Áder

Az egyetlen leheletnyi különbség, a tisztelet megléte vagy hiánya választja el egymástól a hasznos és a káros vitákat - mondta Áder. Szerinte ma Magyarországon nincs olyan egyén vagy közösség, aki vagy amely ne érezné úgy, hogy sok méltánytalanság érte az elmúlt években. Az új államfő azt javasolta, hogy ne azon gondolkozzanak, hogyan torolhatnák meg ezeket, hanem azon, hogyan javíthatnák ki a hibákat.

13:42
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A korábbi elnököket idézi Áder

Csakis rajtunk áll, milyen sorsot választunk magunknak - mondta Áder, aki szerint lehet más a meggyőződésünk vagy a hitünk, de egy a hazánk, Magyarország. Deák Ferencet idézve az államfő azt mondta: az országot hétköznapi cselekvéssel kell szeretni, és ezt javasolta mindenki másnak is. A rendszerváltás után született generációhoz szólva felidézte Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök szavait. Schmitt Páltól azt a gondolatot idézte: soha nem látott helyzetbe került azzal, hogy egyetlen pártszövetség nyerte el az alkotmányozó hatalmat. Saját elnökségéről azt mondta: azt várják tőle, hogy éljen a rá ruházott jogokkal és kötelességekkel, és ő ezeket maradéktalanul érvényesíteni is fogja.

13:46
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder az új alaptörvényt méltatta

Az alaptörvény szilárd és legitim fundamentuma demokratikus értékeinknek - mondta Áder, aki szerint a január 1-jén hatályba lépett alaptörvény helyes irányokat jelöl ki, hogy megoldásokat találjanak a 21. század kihívásaira.

13:49
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

"A magyar érdekek szószólója leszek"

A magyar érdekek és a magyar értékek szószólója leszek - ígérte Áder, aki szerint a Sándor-palota díszes falai sem fogják eltakarni előle a hazáját. A megválasztott államfő azt mondta: akkor lenne boldog, ha öt év múlva elmondhatná, sikerült megállapodásra jutni néhány, látszólag apró kérdésben, amilyen például az, hogyan becsüljük meg a teljesítményt.

13:52
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Mindenkit megszólítana az új elnök

Áder külön megszólította az édesanyákat, akik az új generációt nevelik, a tisztességben megőszült időseket, és az új generációkat is, akiken a nyugatos polgárosodás múlik. Megszólította a vállalkozókat, a fogyatékkal élőket, a "megalázottakat és megnyomorítottakat", a nemzetiségeket és 1956 még élő hőseit is. A határon túli magyaroknak azt üzente: nagyra tartjuk egyéni és közösségi eredményeiket, és nem feledkezünk meg róluk.

13:55
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

"A haza minden előtt"

"A haza minden előtt" - zárta beszédét Kölcsey Ferenc szavaival Áder János megválasztott köztársasági elnök. A képviselők hosszan, felállva tapsoltak a beszéd után.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13:57
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Szózattal és Székely himnusszal zárul az ülés

A vastaps átírta a forgatókönyvet - mondta Lezsák, aki csak ez után tudta megköszönni Áder beszédét. Az elnök arra kérte a képviselőket, hogy énekeljék el a Szózatot és a Székely himnuszt is.

14:01
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Véget ért az ülés

A fanfárok hangjára kivonultak a történelmi zászlók. Lezsák május 7-re hívta össze a következő ülést, és bezárta a szerdai ülésnapot.

14:05
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Járainak igazából mindegy

Áder János fotósok gyűrűjében hagyta el az üléstermet, és indult az irodája felé. Elsőként Járai Zsigmond korábbi jegybankelnöknek integetett oda, aki a folyosón álldogált. Járai az [origo]-nak azt mondta: neki nem jutott hely a páholyokban, a második emeletre pedig nem akart felmenni. Az államfőválasztásról csak annyit mondott: "Hát, nekem mindegy, de remélem jó lesz."

14:08
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az Országgyűléstől igazol sajtóst Áder

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az [origo]-nak megerősítette azt a hírt, hogy ő lesz Áder János, illetve a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke május 10-től.

Kiss Norbert, Schmitt Pál volt hivatalvezetője azt mondta az [origo]-nak, hogy még nem tudja, hogy a lemondott államfővel marad-e, aki nemsokára volt köztársasági elnökként egy titkárságot kap. Az átadás-átvételről és a várható elbocsátásokról csak annyit mondott, erről már a köztársasági elnököt kérdezzük.

14:11
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Tömeg hömpölyög a Vadász-terem felé

Elképesztő tömeg özönlik a Parlament ebédlőjeként is használt Vadász-terme felé az Áder Jánost köszöntő fogadásra - jelentette tudósítónk, aki szerint nagyon sok diplomata és egyházi delegáció van a vendégek között. A vendégeket pezsgővel, üdítővel, pogácsával és süteménnyel várják, de csak néhány asztal van megterítve.

14:15
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán Borossal és Balsaival beszélget

Orbán Viktor a Vadász-teremben rendezett állófogadáson Boross Péter korábbi miniszterelnökkel és Balsai István alkotmánybíróval, korábbi képviselővel beszélget.

14:20
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Áder János első államfői beszéde - videó

http://www.ustream.tv/embed/recorded/22286253
14:22
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lévai Anikó egyedül érkezett

Lévai Anikó a férje, Orbán Viktor nélkül, egyik lányuk társaságában érkezett meg a Vadász-teremhez a fogadásra - jelentette az [origo] tudósítója.

14:26
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Deutsch: Elég közepes a pezsgő minősége

Gyorsan fogy a pogácsa a Vadász-teremben - jelentette az [origo] tudósítója, aki váltott néhány szót a pezsgőt kortyolgató Deutsch Tamás fideszes EP-képviselővel. Deutsch megállapította, hogy a felszolgált pezsgő "elég közepes minőségű". Kósa Lajos debreceni polgármesterrel beszélgetve Deutsch megjegyezte, hogy MTK-Debrecen rangadó van a Vadász-teremben (Deutsch az MTK elnöke is egyben), ahogy előző nap a Magyar Kupa döntőjében.

14:28
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Eperjes Károly fogadta Áderéket

A Vadász-teremben már egy tűt sem lehet leejteni, ott vannak a kormánypárti képviselők és a vendégek is. Áder a feleségével érkezett meg. A Vadász-terem bejáratánál Eperjes Károly rohanta le őket, és két nagy puszit nyomott Herczegh Anita arcára.

14:32
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lezsák az alaptörvény védelmét várja Ádertől

A Vadász-teremben Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet, amit angol nyelvre is lefordítottak. Lezsák gratulált Ádernek a megválasztásához, és úgy fogalmazott: az új alaptörvény védelmét várják tőle. Közben a sütemény szinte teljesen elfogyott, leggyorsabban a kókuszgolyó tűnt el, amely tudósítónk szerint nagyon finom volt.

14:41
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Friss pogácsa érkezett

A Vadász-teremben már csak beszélgetnek a vendégek, néhányan már el is távoztak. Orbán Viktor Darák Péterrel, a Kúria elnökével és Szalai Péter alkotmánybíróval valamilyen családjogi kérdésről társalog, Kovács Ákos Győri Enikő államtitkárral, Lévai Anikó pedig Soltész Miklós államtitkárral beszélget. Közben hoztak friss pogácsát is - jelentette tudósítónk.

14:43
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Székely zászlóval éneklik a Székely himnuszt - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A jobbikos Balczó Zoltán és társai székely zászlót tartanak a Székely himnusz éneklése közben

14:49
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Sorban állnak az Ádernek gratulálók

A vendégek sorban állnak, hogy gratulálhassanak Áder Jánosnak és feleségének, akik pezsgőspohárral a kezükben fogadják a köszöntéseket. Épp most gratulált Reviczky Gábor színész, majd Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. Orbán Viktort egyre többen állják körül, a kormányfő pezsgőspohárral a kezében nevetgél, az újonnan csatlakozóknak azt mondja: "Épp az Alkotmánybíróságot dicsérem."

14:54
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán és felesége kézen fogva távozott

Lévai Anikó is csatlakozott az Orbán Viktor körül kialakult társasághoz. Darák Péter kézfogással köszöntötte, Szalai Péter viszont puszival. Egy-két perc múlva Orbán jelezte, hogy mennie kell, és - megelőzve a sorban állókat - mindketten odaléptek gratulálni Áderékhez, a kormányfő koccintott, felesége puszit is adott. A miniszterelnök és felesége kézen fogva távozott a Vadász-teremből.

14:59
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Orbán: Áder megválasztása a legjobb döntés

Orbán Viktor szerint Áder János megválasztásával a parlament a legjobb döntést hozta most, hogy az alaptörvény "bejáratása, stabilizálása" a feladat. A kormányfő azt követően nyilatkozott újságírók előtt, hogy szerdán az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta Ádert. A  miniszterelnök megismételte korábbi nyilatkozatát, és "horgonyembernek" nevezte az újonnan államfővé választott politikust. Orbán közölte: "Minden ember olyan teljesítményt nyújt, amilyen ember. Mi jól ismerjük a köztársasági elnököt, tiszteljük, nagyra tartjuk, egy horgonyember." (MTI)

15:05
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Már pakolnak a pincérek, vége a közvetítésnek

A Vadász-teremben a pincérek elkezdték leszedni az asztalokat, már nem hoznak friss pezsgőt. A vendégek nagy része már távozott, de néhányan még várnak arra, hogy gratulálhassanak Áder Jánosnak. Közvetítésünk ezzel véget ért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!