Megbénította a hó a fél országot - percről percre
2013. február 13. 07:18
Másodfokúra mérsékelte a várhatóan lehulló hómennyiség miatti figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban a korábbi harmadik fokról. Az erős hófúvás miatt azonban több dunántúli térségben már a következő órákban magas hótorlaszokra lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében továbbra is azt írta: a Nyugat- és Közép-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható.
Nagyobb mennyiség főként Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében hullhat. Szerda éjfélig a friss hó mennyisége nagyjából 15-25 centiméter között valószínű, de néhol a 30 centimétert meghaladó friss hóréteg is összegyűlhet. Somogy nyugati részén maximum 15 centiméter friss hó várható, de a Dunántúl keleti harmadán napközben elsősorban eső, havas eső valószínű.
Feltámadt és megerősödött a szél, emiatt már kialakultak kisebb hóátfúvások Vas megyében, főleg Sárvár és Celldömölk térségében - közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Az éjszaka folyamán és a hajnali órákban is változó intenzitással havazott, ezért a sárvári, vasvári és körmendi üzemmérnökség összes munkagépével dolgozik az utak megtisztításán és síkosságmentesítésén.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az előző nagy havazás tapasztalatai alapján ismét arra számít, hogy az érintett területeken megnő a koccanásos balesetek, az árokba csúszott és a hóban elakadt járművek száma. Ezért azt kérik, hogy - elsősorban Nyugat-Dunántúlon - mindenki fokozott figyelemmel közlekedjen. Győr-Moson-Sopron megyében változó intenzitással havazik, a főutak latyakosak, sónedvesek, a mellékutak hókásásak, havasak, de járhatatlan út nincs a megyében - tájékoztatta a szerda reggeli útviszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
A nagy erejű széllökések miatt Nagyrécse térségében olyan mértékű hóátfúvások alakultak ki, hogy le kellett zárni a Galambokra vezető mellékutat. A zalai település ugyanakkor más irányból megközelíthető.
Fennakadások nélkül, menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Vas megyében. A busztársaság szerint a sofőröktől olyan jelzéseket kaptak, hogy néhány útszakaszon már hordja a havat a szél, de a közlekedést akadályozó hóátfúvások egyelőre nem alakultak ki.
A 82-es út cseszneki részén, a szerpentinen egyik irányban sem közlekedhetnek a kamionok, mert több nyerges vontató elakadt azon a szakaszon.
Veszprém megyében járhatatlan útszakasz nem volt a reggeli órákban. A 82-es úton Gyulafirátót térségében pár kamion elakadt, de a forgalom ennek ellenére halad - írja a Veszprémi Napló.
A katasztrófavédelem adatai szerint 17 megye és a főváros területén van hótakaró, a legvastagabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol helyenként a 30 centimétert is meghaladja. Kedden a legalacsonyabb hőmérsékletet, -13 fokot Nógrád megyében mérték.
A katasztrófavédelem, a készenléti szolgálatok, valamint a karitatív szervezetek szakemberei kedden 63 ember mentésében vettek részt: négyet a kihűlés veszélye fenyegetett, 58-an közlekedési balesetben sérültek meg, egy ember pedig szén-monoxid-mérgezést szenvedett.
Rossz napja lesz az időjárás-érzékenyeknek, mert az ország nagyobb részén meleg-, a nyugati tájakon ugyanakkor hidegfronti hatás érvényesül. Időjárási okai is lehetnek a fejfájásnak, migrénnek, álmatlanságnak, a vérnyomás ingadozásának, de az ingerlékenységnek, türelmetlenségnek is. Sokaknál csökkenhet a koncentrálóképesség, fokozódhatnak az ízületi fájdalmak.
A 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárműveket Veszprémnél és Bakonyszentlászlónál leállítják a 82-es úton. A 83-ason pedig Pápa és a 8-as út bevezető szakasza között nem közlekedhetnek a nehézgépjárművek. A személyautók és buszok továbbra is használhatják a 82-es és 83-as utat.
A 76-os főúton a zalacsányi körforgalmi csomópontban elakadt egy kamion. A 29. km-nél egyelőre áll a forgalom - közölte az Útinform.
A 86-os főút Páli és Beled között, valamint Páli és Szil között az elakadt járművek miatt járhatatlan. A rendőrség a 86-os főút forgalmát Csornán a körforgalomtól Kapuvár irányába, illetve délen Beledtől a 8611. úton Kapuvár irányába tereli.
Lezárták szerda délelőtt hóátfúvások miatt a Nádasd-Daraboshegy, a Nádasd-Őrimagyarósd, a Csempeszkopács-Meggyeskovácsi, valamint a Pápóc és a megyehatár közötti alsórendű utat. Elzárt, megközelíthetetlen település Vas megyében továbbra sincs, a tűzoltók eddig két, a hó fogságában rekedt személygépkocsit mentettek ki Celldömölknél. A megyében a dialízisre szoruló betegek kezelésre szállítását megszervezték, az zavartalanul folyik.
A Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyében kialakult helyzet miatt, ha nem okvetlenül szükséges, ne induljanak útnak - írja az Útinform.
A sok csapadék ismét egy mediterrán ciklonnak köszönhető, amely többnyire nedves, a nyugati országrész fölé hidegebb, a keleti tájakra melegebb légtömegeket szállít. A ciklon mozgása nehezen jelezhető előre, ezért lényegesen eltérhet a megbecsülttől az, hogy a valóságban hol, mennyi és milyen halmazállapotban érkezik.
Hóátfúvások miatt több utat is lezártak az országban. Komárom-Esztergom megyében a 8137 jelű utat a 0-11 km között. Zala megyében a 75111 jelű utat Nagyrécse-Galambok között, valamint a 75111-es út Sármellék közelében. Veszprém megyében lezárták a 8406-os utat Kemenesszentpéter és a megyehatár között. Győr-Moson-Sopron megyében lezárták a 8602. jelű utat Sopronnémeti és Magyarkeresztúr között, valamint a Magyarkeresztúrról Mihályfára és Vadosfára vivő utat.
Csorna és Fertőszentmiklós térségében több négy számjegyű úton, valamint a 86-os főút Kapuvár és Fertőendréd közötti szakaszán kell hófúvással számolni. A 86-os főút Páli és a megyehatár közötti szakaszát a teherforgalom elől zárták le a megromlott útviszonyok miatt.
Somogy nyugati részén a hólepeltől a 15 centiméterig változik a friss hó vastagsága. Ezzel párhuzamosan eső, havas eső valószínű napközben a Dunántúl keleti harmadán. Északkeleten viszont nem valószínű számottevő mennyiségű csapadék.
Lezárták Vas megyében az utat Celldömölk és Mesteri között, Mesteri és Vásárosmiske között, Celldömölk és Kemeneskápolna között, Bokodpuszta és Köcsk között. Lezárták az utat Nemeskocs faluvégtől a 8429-es út csomópontjáig, a 8406-os utat veszprémi megyehatár és Pápoc faluvég között, a 7447-es utat Nádasd és Őrimagyarósd között, a 74167-es utat Nádasd és Daraboshegy között, a 8442-es utat Csempeszkopács és Meggyeskovácsi között.
Keszthely térségében intenzíven havazik, és továbbra is erős a szél. A főutakon nincs korlátozás, azok járhatók, a mellékutak viszont nehezen - írja a Zalai Hírlap.
A 81-es főúton a vérteskethelyi elágazásnál egy személygépkocsi és három kamion ütközött össze vagy került árokba. Teljes az útzár, Bakonysárkány felé terelik a forgalmat.
Felborult egy beteget szállító mentőautó a 74-es főúton, de sem a beteg, sem a jármű személyzete nem sérült meg. A Nagykanizsáról Zalaegerszegre tartó mentőautó a Bocska és Zalaszentbalázs közötti szakaszon, a havas úton megcsúszva az árokba, az oldalára borult.
Lezárták a Karkó és Jánosháza, Jánosháza és egy bekötőút, a Kemenespálfa és Kissomlyó és a Kemenessömjén és Vönöck közötti utat.
Pathy Tivadar, a Vasi Volán Zrt. üzletág-igazgatójának tájékoztatása szerint autóbuszaik Celldömölk és Sárvár környékén egyre nehezebb körülmények között közlekednek, késésekre, esetleges járatkimaradásokra is számítani lehet. A GYSEV Zrt. és a MÁV Zrt. információi szerint egyelőre a vonatközlekedésben csak néhány perces késéseket okoznak az időjárási körülmények.
A 82-es út rédei elágazásnál egy autó fejtetőre borult, két személy megsérült, a veszprémvarsányi önkéntesek állították vissza a kerekeire a járművet - írja a Kisalföld.
Határátkelőhelyeinken mind Szlovénia mind Horvátország felé mindkét irányba zavartalan a forgalom - írja a Zalai Hírlap Online.
Egy connecticuti felvétel az Egyesült Államok keleti partján néhány napja végigvonult hóvihar idején.
A Tiszántúlon élők a mostani nyugat-dunántúli havazásról az Időképnek azt mondták, hogy náluk már szinte márciusi hangulatú idő van, Békés megyében már több helyen 12-13 fokot mutatnak a hőmérők.
Félpályán már haladhat a forgalom a 86-os főút Páli és Beled közötti szakaszán, amelyet szerda délelőtt lezárt a rendőrség - mondta Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az említett útszakaszon a havazás miatt elakadt kamionokat mentettek, ezért volt szükség az intézkedésre - közölte, és hozzátette, hogy a forgalom addig sem állt, a közlekedőket Csornán keresztül terelte a rendőrség.
Magyaroszág síterepeinek nagy részén van hó a met.hu szerint. Bánkúton 60-65 centi, Dobogókőn 30-60 centi, Eplényben 55-110 centi, a Kékestetőn 40-80 centi, Mátraszentistvánnál 30-130 centi, Visegrádnál 20-80 centi, míg a Zempléni Kalandparkban 30-185 centi hó van.
Gyerekeket szállító kisbusz és két személygépkocsi is az árokba csúszott szerda délután a Vas megyei Nemescsó és Lukácsháza között. A hó fogságában rekedt embereket a tűzoltók mentették ki, nem sérült meg senki - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Balogh Nikoletta szerint a kisbuszban kilenc gyermek és a jármű sofőrje utazott, a két személygépkocsiban pedig összesen négyen ültek, így a tűzoltók tizennégy embert helyeztek biztonságba, a járműveket pedig kiemelték az árokból.
A néhány napja leeset óriási new york-i havat kihasználta a városi önkormányzat parkokat kezelő szerve is. Külön rendezvényt szerveztek, ahol a havas parkokba csábították a városlakókat. A New York Times videóján megnézhetik, mit csinálnak az emberek a new york-i parkokban.
Az erős havazás és a hóátfúvások miatt Somogy megyében nehezen járható, balesetveszélyes a Marcali és Szőcsénypuszta, valamint a Marcali és Horvátkút közötti útszakasz - mondta Méhes Dóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. A somogyi rendőrség a zord időjárás miatt arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, ne induljon útnak, illetve kerülje el az említett útszakaszokat.
Győr-Moson-Sopron megye nyugati felében, Vas megye egész területén, Zala megye szinte egész területén, Veszprém megye keleti részein, valamin Somogy megye északi részén van narancssárga figyelmeztetés érvényben az OMSZ fél négykor kiadott riasztása szerint.
Már hat alsóbbrendű út járhatatlan Győr megyében - áll a katasztrófavédelem megyei szóvivőjének délutáni összegzésében. Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint továbbra is járhatatlan a Sopronnémeti-Magyarkeresztúr, a Magyarkeresztúr-Mihályi, a Magyarkeresztúr-Vadosfa és a Páli-Edve szakasz, most pedig már az Egyházasfalut Újkérrel, valamint az 1-es főutat Mosonszolnokkal összekötő szakaszon is le kellett állítani a forgalmat a hófúvás miatt. Minden település elérhető legalább egy úton.
A szóvivő elmondta, hogy hófúvás miatt nehezen járható a 86-os út Páli és Vas megye határa közötti szakasza, amelyen a teherforgalmat le is állították, valamint 85-ös út Veszkény és Fertőszentmiklós közötti néhány szakasza. A folyamatos havazás és a hófúvások miatt a 82-es főúton a cseszneki szerpentinen és Eplénynél több elakadt kamion okoz torlódást. A további fennakadások elkerülése érdekében Veszprémvarsánynál a kamionforgalmat Gic irányába terelik a rendőrök. Veszprém és Veszprémvarsány között kamiontilalmat vezettek be: a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat nem engedik tovább.
Budapesten is tavaszias az idő. Az [origo] Dob utcai szerkesztőségénél csicseregnek a madarak.
A hóhelyzet miatt ismét elfogadja a Vasi Volán buszbérleteit a GYSEV Zrt. - mondta a vasúttársaság szóvivője szerda délután. Rázó László közleménye szerint a hófúvások miatt a megye több helyszínén szünetel az autóbuszos közlekedés a térségben, ezért a vasúttársaság a Vasi Volánnal egyeztetve úgy döntött, hogy szerda délutántól üzemzárásig elfogadja járatain az érvényes buszbérleteket. A térségben a vonatközlekedés folyamatos, mindössze néhány perces késések fordulhatnak elő - fűzte hozzá a szóvivő.
A 76-os főúton Sármellék közelében közel a 75-76 út csomópontjához keresztbe fordult egy kamion - közölte az Útinform. A mentés miatt teljes az útzár.
A vasi tűzoltók eddig tizenkét esetben mentettek a hófúvás miatt elakadt járműveket - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda délután az MTI-vel.
Elővigyázatosságból evakuálták a csernobili erőmű új szarkofágján dolgozó munkásokat, mert az atomerőmű gépházának teteje nem bírta a hó súlyát és beszakadt. Az ukrán hatóságok szerint a radioaktivitás szintje nem emelkedett.
Nem használhatják a 85-ös és a 86-os főút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszát a hét és fél tonnánál nehezebb teherjárművek szerda este fél hattól - közölte a megyei védelmi bizottság. Tájékoztatásuk szerint ennek oka, hogy a megyében kezdődött, várhatóan elhúzódó intenzív havazás, valamint a felerősödő szél hatására keletkező hófúvások következtében a közlekedésben nehézségek jelentkeztek. Ezért a hét és fél tonnánál nehezebb teherjárművek az M1-es autópályáról a 85-ös és 86-os útra nem térhetnek le, a két főutat nem használhatják.
A havazás, illetve a Vas megyében kialakult torlódás miatt lezárták a Gógánfa és Ukk, a Kemenesszentpéter és Pápóc, a Kemeneshőgyész és Kemenesmagasi, valamint a Pápakovácsi és Ganna közötti utat. Elzárt település nincs a megyében - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-t. A közútkezelő 35 munkagéppel tisztítja az utakat, de a megyében több helyen hóátfúvások nehezítik a közlekedést.
Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében csütörtökre is erős hófúvásra és magas hótorlaszokra kell felkészülni, emiatt ezekre a megyékre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett Somogy és Zala megyére a havazás miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ezeken a területeken csütörtökön több mint 10 centiméternyi friss hó hullhat.
Szerda 19 órától nem léphetnek be Magyarország területére Szlovénia felől a tehergépjárművek - közölte honlapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közútkezelő tájékoztatása szerint a Zala Megyei Védelmi Bizottság rendelte el a korlátozást, amely a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik. A magyar-szlovén határátkelőhelyeken a belépési tilalom visszavonásig érvényes.
A hét és fél tonnánál nehezebb járműveknek már nemcsak a közlekedését, hanem az országba lépését is korlátozza a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság. Nem léphetnek be az országba a rajkai, a hegyeshalmi, a vámosszabadi, a soproni és a kópházi határátkelőkön. Kivételek azok a járművek, amelyek nem a 82-es, 83-as, 85-ös vagy a 86-os főúton kívánnak közlekedni, illetve úti céljuk Csorna, Kapuvár vagy Sopron.
Berzencénél szerda este óta nem engedik tovább a 7,5 tonnánál nehezebb kamionokat Horvátország irányába, csak ha horvát rendszámú a jármű - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A korlátozás csak Horvátország irányába érvényes, Magyarországra zavartalan a közlekedés.
Összesen több mint 130 kamion kényszerül várakozásra a hófúvás miatt Szombathely határában, Körmenden a Szarvas csárdánál, valamint Rábafüzesen - közölte az MTI-vel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Jelenleg 18 lezárt útszakasz van Vas megyében a hóátfúvások miatt, a korábbiakon kívül lezárták a Celldömölköt Mesterivel, Nádasd és Daraboshegy és Nádasdot Őrimagyarósddal összekötő alsórendű utat is.
A 76-os úton Sármellék után befejeződött a műszaki mentés, ezért az út teljes szélességben járható - közölte a rendőrség. Korábban az úton egy keresztbe fordult kamion miatt teljes útzár volt érvényben.