A Postabank annak idején összesen hárommilliárd forint hitelt nyújtott a malomnak. A bank új vezetése meghosszabbította a hiteleket, hogy később könnyebben megszabadulhasson a több százmillió forintos veszteséget produkáló rt.-vel szemben fennálló követeléseitől. A kétes megtérülésű hiteleket egy csomagba vonták össze és átadták a Reorg Apport Rt.-nek. A hengermalom szerint a Postabank érvénytelenül ruházta át a cégben fennálló 50 százalékos tulajdonrészét a Reorg Apportra. Kifogásolják továbbá, hogy a Postabank aláírási joggal felruházott alkalmazottai nem igényeltek igazgatósági, közgyűlési határozatokat a hitelnyújtással kapcsolatban. A hengermalom felelősnek tartja Károlyi Vilmost is, aki - álláspontjuk szerint - nem volt jogosult önállóan dönteni a hitelekről. A kereset szerint a BH korábbi vezetői nem a társaság céljaira fordították a felvett pénzt.
A Fővárosi Bíróság a közelmúltban elutasította a felszámolás alatt álló hengermalom keresetét, arra hivatkozva: csak a bíróság által kijelölt felszámolónak van "perbeli jogképessége". A határozat ellen a felperes a Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezett. A bank az elutasító végzés kézhezvételével szerzett tudomást arról, hogy a BH pert akart indítani ellenük, a fellebbezésről nem kaptak értesítést.
A Fővárosi Bíróságon összesen nyolc, a Budai Hengermalommal kapcsolatos pert kezdeményeztek. Ebből négyet a BH, kettőt szállító cégek, kettőt pedig a Reorg Apport nyújtott be. Szintén a hengermalomhoz kötődik az a per, amelyben hétfőn ítéletet hirdet a bíróság. A Magyar Fűszer Rt. (a malom korábbi résztulajdonosa) Károlyi Vilmost perelte be egy szindikátusi szerződés miatt, amelyben az rt. vállalta: segít Károlyinak abban, hogy a malom vezérigazgatói posztjára kerülhessen. Azt nem tudni, mit kért cserébe a Magyar Fűszer, mindenesetre a felperes szerint a feltételeket Károlyi nem teljesítette.
(Népszava)