Értesüléseink szerint három városházi köztisztviselőt, közöttük egy alosztályvezetőt talált felelősnek a tegnap befejeződött vizsgálat, amelyet a fővárosi kábelbotrány kirobbanása nyomán rendelt el a főpolgármester. Az alosztályvezető esetében várhatóan fegyelmi vizsgálat is indul. A jelentés anyagát a héten megkapja - a fővárosi Fidesz feljelentése alapján - az ügyben nyomozó Budapesti Rendőr-főkapitányság is. Mint azt városházi forrásból a Népszava megtuda, a jelentés vezető politikusok felelősségét nem állapította meg. Nem vonatkozik a jelentés az ügyben érintett két társaság, az ELMŰ Rt. és a Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Rt. alkalmazottjaira sem (holott az utóbbi cég száz százalékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában van).
A vizsgálat során nem derült ki, ki volt az a titokzatos városházi telefonáló, aki nyomást gyakorolt az FKF Rt. igazgatóhelyettesére, hogy változtassa meg elutasító álláspontját a fővárosi önkormányzat számára hátrányos bérbeadási szerződésről.
Mint arról a Népszava beszámolt, az Elmű Rt. és az FKF Rt. (mint a fővárosi tulajdonban levő informatikai kábelalagút-hálózat kezelője) tavaly év végén a főváros hozzájárulása nélkül kötött szerződést az alagútrendszer használatára. A fővárosnak ezért fel kellett függesztenie a több százmillió forintos éves bevétellel kecsegtető hasznosítási pályázatát. Az ügy március eleji kipattanása után két hónapig nem volt városvezetői értekezlet, mert a városüzemeltetési és a gazdasági főpolgármester-helyettes összeveszett egymással, sőt egy ideig koalíciós válság fenyegetett. Az ellenzék mindkét helyettes lemondását követelte az értékes üzlet elmaradása és az ebből fakadó milliárdos kár miatt.
(Népszava)
Ajánló: