A Magyar Államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) pert indított a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) között 1989. június 27-én kötött ajándékozási szerződés érvénytelenségének megállapítására.
Az ISM szerint az 1989. április 22-én megszűnt KISZ két hónappal később nem ajándékozhatta oda az ingatlant a MÚSZ-nak, hiszen jogilag már nem létezett. A tárca jogászai úgy gondolják, hogy a Csillebérci Gyermektábort a MÚSZ nem is birtokolhatta el, az érvényes jogszabályok ugyanis ezt csak a szerződés megkötését követően tíz évvel, azaz 2001 júniusában tennék lehetővé.
A felperesek azt várják a bíróságtól, hogy döntésében állapítsa meg: az ingatlan tulajdoni és kezelői joga a KISZ megszűnését kimondó határozattal az államra szállt vissza.
Rácz Péter, a MÚSZ elnöke elmondta: továbbra is az úttörőszövetséget tartják az ingatlan jogos tulajdonosának. Hozzátette: semmilyen okuk nincs arra, hogy egy, a Magyar Köztársaságban kiadott tulajdonjogi dokumentum hitelességében kételkedjenek. Az úttörőszövetség elnöke hozzátette: mérvadó jogászok és szerinte is egyértelmű, hogy a MÚSZ megnyeri az ISM által indított pert.
(MTI)