Tóth János, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója közölte: a rendőrség a hónap végéig elkészíti a vizsgálati jelentést az ügyészség számára. "Annak, hogy a szokásos hatvannapos vizsgálati időtől eltérően még nem tudtuk lezárni az ügyet, az az oka, hogy az Audi fedélzeti számítógépét Németországba küldtük az Audi-gyárba vizsgálatra" - magyarázta Tóth.
Hozzátette: a német kollégáknak köszönhetően a gyár szakemberei nem az ilyen esetben megszokott három hónapos határidőre, hanem soron kívül, öt héten belül elkészítették a rendőrség által kért vizsgálatokat. "Ezek eredménye megérkezett, így már nincs akadálya annak, hogy a műszaki szakértők összevessék az eddigi eredményekkel, és mint ígérték, ezen a héten elkészítsék a jelentésüket" - mondta Tóth.
A baleset körülményeinek tisztázására december elsején a helyszínen rekonstruálták a történteket. Főként azt vizsgálták, hogy a Trabant vezetője hallhatta, láthatta-e a megkülönböztető hang- és fényjelzést. A közbiztonsági igazgató ezzel kapcsolatosan közölte: az akusztikus szakértő a helyszíni rekonstrukció, illetve egyéb vizsgálatok alapján készíti el a jelentését, amelyet az egyéb szakértői jelentésekkel együtt tárnak majd az érintettek, illetve az közvélemény elé.
A rendőrség minden egyéb, az üggyel kapcsolatos feladatot elvégzett. Így többi között meghallgatott minden lehetséges tanút, közülük tizenheten rendelkeznek a baleset körülményeiről lényeges információkkal. "A tanúk vallomásában nincs ellentmondás" - mondta az ezredes. Hozzátette: a hatóságok az ezzel kapcsolatos részletekről ugyancsak a vizsgálat lezárását követően, feltehetően e hónap végén adnak majd tájékoztatást.
(MTI)
Korábban:
(2000. november 24.)