Összeállítás a Magyarországon 1990 óta történt katonai légibalesetekről <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

1990. január 26. - Beled község közelében a Magyar Néphadsereg egy MIG-23 típusú kiképző-gyakorló repülőgépe kiképzési feladat végrehajtása során a levegőben felrobbant és lakott területen kívül lezuhant. A pilóták életüket vesztették.

1990. április 20. - Kiképzési feladat végrehajtása közben lezuhant a Magyar Honvédség pápai repülőalakulatának egyik MIG 23-as típusú repülőgépe. A pilóta rendellenességet észlelve a gépet lakott területről kivezette, majd Ajka körzetében katapultált és szerencsésen földet ért. A repülőgép a székpusztai halastó közelében becsapódott.

1990. szeptember 16. - A pápai repülőtéren tartott "Nyitott repülőtér" program egyik bemutató repülése közben egy MIG-23 típusú repülőgép a repülőtéren belül a földnek ütközött. A repülőgép kigyulladt és megsemmisült. A pilóta életét vesztette.

1991. szeptember 12. - A Magyar Honvédség kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Honi Vadászrepülő Osztályának egy MIG-21 típusú katonai repülőgépe kiképzési feladatának végrehajtása közben
lakatlan területre zuhant. A repülőgép vezetője, Horváth Sándor őrnagy, első osztályú vadászpilóta a repülőkatasztrófa következtében életét vesztette.

1992. március 24. - A Szolnoki Katonai repülőtéren a honvédség MI-2-es típusú helikoptere - kiképzési feladat gyakorlása során - a földnek ütközött és megsemmisült. Személyi sérülés nem történt.

1994. június 1. - Úrkút közelében gyakorlórepülés közben lezuhant a Pápai Harci Repülőezred MIG 21 UM típusú repülőgépe. Az oktatópilótának sikerült katapultálnia, a másik pilóta a helyszínen életét vesztette.

1995. május 25. - A taszári repülőtéren üzemanyag szivárgás miatt kigyulladt egy SZU 22-es típusú vadászbombázónak a hajtóműve, amely röviddel azután, hogy felemelkedett a földről lezuhant. A
pilóták időben katapultáltak, a vadászbombázó megsemmisült.

1995. szeptember 13. - A pápai repülőezred MIG-23 UTI típusú kiképzőgépe Pápától délre - a vizsgálat szerint emberi hiba következtében - összeütközött egy vele közös gyakorlatot végző SZU- 22-es harci géppel. Mindkét repülő lezuhant, a MIG két pilótája
szörnyethalt, míg a SZU típusú gép vezetője katapultált, de gerincsérülést szenvedett.

1998. július 4. - A szabadszállási városi nap alkalmából tartott bemutatón - manőverezés közben - lezuhant egy Zlin-142 típusú kétszemélyes oktatógép. A gépen tartózkodó két személy szörnyethalt. A gép a lakott területhez közel lángolva csapódott a földbe, de más sérülés nem történt

1998. július 23. - Kecskeméten az augusztus 22-23-i nemzetközi repülőnap előkészületeiről tartott szakmai sajtóbemutatón lezuhant egy MiG 29-B típusú vadászrepülőgép. Rácz Zsolt alezredes,
aranykoszorús első osztályú vadászpilóta életét vesztette. Ez volt az első az 1993-ban Magyarországra érkezett 28 darab MIG 29-es
közül, amely lezuhant.

1999. június 3. - Kiskunhalas térségében műszaki meghibásodás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a Magyar Honvédség egyik Mi-24-es helikopterének. A kényszerleszállás közben senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!