A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya emberölés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt, őrizetbe vétel mellett indított eljárást P. Ildikó (42) budapesti lakos ellen.
A nyomozás eddigi megállapításai szerint a nő vasárnap hajnalban újpesti lakásukban fejszével vágta fejbe 54 éves élettársát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A tettes ezt követően Dunakeszin élő édesapjához ment, akinek elmondta a történteket, majd pedig visszaindult Budapestre, hogy feladja magát a rendőrségen. A rendőrök útközben fogták el.
(MTI)