Egyetlen szavazat hiányzott kedden a testület hatodik tagjának megválasztásához. Öt tanácsadót az MSZP és az SZDSZ kivonulása után megválasztottak a képviselők, de amikor Bayer Józsefről kellett dönteni, egy voks hiányzott. Az MSZP és az SZDSZ várhatóan a jövő héten sem vesz részt a szavazáson. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője az [origo]-nak azt mondta, az ellenzéki pártok továbbra sem tudják elfogadni, hogy Áder János 6 tagú testület megválasztását kezdeményezte. Nagy szerint nyolctagú testület létrehozása lenne igazságos. Áder döntése értelmében ugyanis minden frakció egy tagot delegálhat a testületbe, és ez a baloldali ellenzék szerint azért igazságtalan, mert a MIÉP-pel együttműködve a kormánynak 2/3-os többsége lehet bizonyos döntéseknél. Az MSZP ezért azt javasolta, hogy a két legnagyobb frakció, a Fidesz és az MSZP két-két tagot delegálhasson. Ezt Áder nem fogadta el.
A hat jelölt közül az egyetlen, aki nem kapta meg a megfelelő számú szavazatot, Bayer József, az MSZP jelöltje volt. A szavazás késő este történt, az MSZP és az SZDSZ nem vett részt rajta, és sok kormánypárti képviselő sem volt már a teremben. Azonban nemcsak ez okozta a sikertelenséget: az ülésteremben lévők közül sem mindenki szavazott. Így volt ezzel Dávid Ibolya (MDF) igazságügy-miniszter is. Dávid később azt mondta, technikai malőr történt, nem vette észre, hogy a gép nem érzékelte szavazatát. Dávid azt mondta, levélben fordul Áderhez, hogy alakítsák át a szavazógépet, hogy jobban lehessen látni, érzékelte-e a gép a voksolást. Áder csütörtökön ezzel kapcsolatban azt mondta, a levelet még nem kapta meg, de csodálkozott a törtenteken. Áder szerint ha 193 ember jól látta aznap este, hogy szavazott-e, akkor nem lehet nagy baj a gépekkel. A házelnök hozzátette, hogy ha Dávid a helyszínen jelezte volna, hogy gond van a gépével, akkor elrendelhette volna a szavazás megismétlését, és nem kellene újra összehívni az ülést.
Lendvai Ildikó szocialista képviselő korábban jelezte, ha nem lesz nyolc jelölt, az MSZP visszavonja saját jelöltjét, és így nem lehet dönteni majd a jövő héten sem a hatodik jelöltről. Nagy Sándor ezzel kapcsolatban az [origo]-nak annyit mondott: "Nem a mi dolgunk az ülés összehívása, azt Áder nyugodtan megteheti a jövő héten." Áder csütörtök délután úgy tudta, lesz szocialista jelölt, ezt a párt jelezte neki. A jelölést honap délelőtt kell legkésőbb elküldenie az MSZP-nek.
[origo]
Ajánló: