Kovács több pénzt ígér az egyházaknak

Vágólapra másolva!
Az MSZP kormányra kerülése esetén azok egy százalékát is kiosztaná az egyházak között, akik nem rendelkeztek így - közölte Kovács László, az MSZP elnöke, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Keller László a gyógyszertárak hasznának csökkentéséről azt mondta: a kormány szembeállítja a patikusokat a vásárlókkal és ami plusz pénzt kioszt a családi pótlékkal, azt visszaveszi a gyógyszerárakkal.
Vágólapra másolva!

Az egyházak állami finanszírozása elengedhetetlen - közölte Kovács László, az MSZP elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt az ígéri, hogy ha kormányra kerül a jövő évi választásokon, akkor emeli az egyházak támogatását. Ehhez azt a módszert választják, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékának azt a részét, amelyet az adózók felajánlhattak volna egyházaknak, de nem tették meg, kiosztják az egyházak között. Mindenki olyan arányban kap, ahogyan a felajánlók tették adójuk egy százaléka terhére. A pártelnök továbbá gyors megoldást ígért az egyházi ingatlanok rendezésére is, hitelkeret, illetve cserealap segítségével.

Keller László arról beszélt, hogy a gyógyszertámogatást költségvetési forrásból és nem a gyógyszertárak megsarcolásával kell biztosítani. A politikus szerint látszatmegoldás a gyógyszertárak haszonkulcsát csökkenteni, és ezzel csak szembeállítják a két társadalmi csoportot.

Az SZDSZ és az MSZP együttműködésével kapcsolatban Kovács László elmondta, hogy a közös cél, a Fidesz-kormány megbuktatása miatt szoros együttműködésre van lehetőség a két párt között. A közös lista felállítását azonban nem tartja elképzelhetőnek, az erről szóló híreket - amelyek szerint már nevekről is egyezkednének - kacsának nevezte.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!