Harc a Pannon Rádió frekvenciájáért

Vágólapra másolva!
A Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány szerint a Hírközlési Felügyelet (HIF) jogszerűtlen beadvány alapján döntött a Pannon Rádióról. Azt sérelmezik, hogy Gidófalvi Attila a rádió műsorát sugárzó kft. nevében úgy nyújtott be kérelmet a felügyelethez, hogy ezt nem egyeztette a kft társtulajdonosaival.
Vágólapra másolva!

A Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány sérelmezi, hogy Gidófalvi Attila anélkül nyújtott be kérelmet a Hírközlési Felügyelethez a Pannon Rádió ügyében, hogy ezt velük egyeztette volna. Gidófalvi azt kérte a HIF-től, hogy a rádiót új telephelyre költöztethesse. Ideiglenesen 30 napra kapott is engedélyt, hogy új helyről sugározza a Pannon műsorát. A rádió tulajdonosa azonban a MIÉP-hez közel álló Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány is, mely a régi telephelyről, engedély nélkül tovább sugárzott. Így az FM 99,5-en párhuzamosan két műsort lehetett napokig fogni. Gidófalvi végül feladta a párhuzamos adást, mert lejárt ideiglenes engedélye.

A HIF a tulajdonosok vitájában úgy foglalt állást, hogy Gidófalviék sugározhatnak a Pannon frekvenciáján. A cégbíróságon Gidófalvi Attila a bejegyzett ügyvezető igazgatója a Gidó Média kft.-nek, és a HIF szerint neki kell megszüntetnie a párhuzamos sugárzást is - mondta az [origo]-nak Slyuch András, a Hírközlési Területi Hivatal vezetője.

Gidófalvi azért kívánt szakítani a Bocskaisokkal, mert szerinte a rádió túlságosan politikai szócsővé vált, és félő, hogy elveszti frekvencia-engedélyét. Az ORTT már többször elmarasztalta a rádiót, és a szocialistákhoz közel álló civil szervezetek a választások előtt a Pannon betiltását követelték. Gidófalvi csak magyar könnyűzenét sugárzó, politikai rádióként képzeli el a Pannon jövőjét. A Bocskaisok azonban továbbra is készítik a Pannon műsorait, és szerintük Gidófalvi önállósodási kísérlete jogellenes volt, mert Gidófalvinak a döntés előtt egyeztetnie kellett volna az alapítvánnyal, mint a rádió műsorát sugárzó Gidó Média Kft. 26 százalékos társtulajdonosával - közölte Győri Béla, a Bocskai
István Szabadegyetemért Alapítvány kurátora, a MIÉP szóvivője.

A Hírközlési Felügyelet szerint a jelenleg hatályos cégbírósági bejegyzés, és az ORTT-vel kötött szerződés alapján Gidófalvi Attila jogosult eljárni a rádió ügyeiben, és a politikamentességet ígérő Gidófalvy Attila stábja jogosult műsort sugározni a Pannon Rádió hullámhosszán. Így a MIÉP-hez közel álló csapat nem működhet tovább. Ennek ellenére a műsort most csak ők csinálják, Gidófalvi stábja viszont hallgat, amióta vége a párhuzamos sugárzásnak.

Az alapítvány viszont úgy gondolja, hogy a felügyelet jogszerűtlen beadvány alapján döntött, mivel szerintük egyedül Gidófalvi Attila nem jogosult a HIF-hez fordulni, erről tájékoztatták a Hírközlési Felügyeletet, és kérték, hogy belenézhessenek az iratokba.

Gidófalvi a Pannon Rádió műsorát sugárzó Gidó Média Kft nevében fordult a felügyelethez, és azt a látszatot keltette, mintha ügyvezető igazgatósági minősége elég lett volna a frekvenicahasználat és a rádió működése tekintetében a kérelem benyújtásához - vélik a Bocskaisok. Az alapítvány szerint a kérelem benyújtása előtt meg kellett volna szavaztatni a társtulajdonosokat. A Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány mai sajtótájékoztatóján közölték, hogy a társasági szerződés kimondja, hogy a frekvenciahsználat illetve a rádióműködés tekintetésben csak a társtulajdonosok 100 százalékos jelenléte esetén, és 75 százalékos szavazati arány mellett lehet határozatot hozni, a meghozott határozat alapján pedig kérelmet benyújtani. Gidófalvi azonban ezt elmulasztotta.

Korábban:

Az ORTT eljárást indít a Pannon ellen

Gidófalvi sugározhat a Pannon hullámhosszán

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!