Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huJogerősen pert nyert Mécs Imre szabad demokrata politikus a Demokrata című hetilap főszerkesztője és egyik szerzője ellen, akiket a Fővárosi Bíróság összesen 750 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezett.
Mécs Imre kedden tájékoztatott a Fővárosi Bíróság aznap született, másodfokú határozatáról. Elmondása szerint a bíróság kimondta: a hetilap 2001. november 15-én megjelent számában Bencsik András főszerkesztő és Bertók László megsértette személyiségi jogait.
Mécs Imre hozzátette: a bíróság a valós tények hamis színben történt feltüntetése miatt mondta ki az említett kártérítés megfizetését.