A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta a jogalkotásról szóló törvény, illetve a jogi segítségnyújtásról szóló szabályozás koncepcióit. A jogalkotásról szóló törvény módosításával nyilvánosabb és részletesebben megtárgyalt lesz a jogszabályalkotás folyamata - mondta szerdán Bárándy Péter igazságügy-miniszter a kabinet ülését követő szóvivői tájékoztatón. A módosító javaslatokat például közzé kell tenni a jövőben az interneten. Emellett határidőt szabnak a véleményezésekre, és törekedni fognak arra, hogy ne törvényben szabályozzanak mindent, hanem éljenek például a miniszteri rendeletek alkotásával is.
A "nép ügyvédjének" koncepciója elkészült, ezzel egy olyan intézményrendszert hoznak létre, amely a szociálisan rászorulók számára biztosít jogi tanácsadást és képviseletet. Arról egyelőre nem született megállapodás, hogy mi alapján döntik el, hogy kik számítanak szociálisan rászorultaknak. Bárándy Péter igazságügy-miniszter közölte: reméli, hogy az ügyvédek fele hajlandó lesz erre a szolgáltatásra, melyért az állam fizeti ki juttatásukat, ami körülbelül a jelenlegi kirendelt ügyvédek járandóságával lesz megegyező.