A házi őrizet végrehajtásról szóló új jogszabályt együttes rendeletben szabályozza Lamperth Mónika belügy- és Bárándy Péter igazságügyi miniszter. A késve érkezett jogszabály alapján egyes esetekben elkerülhető az előzetes letartóztatás, így enyhülhetnek a büntetés-végrehajtás férőhelygondjai - írja a Magyar Hírlap.
A házi őrizet elrendelésekor az érintett csak bírósági engedéllyel hagyhatja el a kijelölt lakást, mozgása technikai eszközökkel nyomon követhető. A Magyar Hírlap azonban úgy tudja, hogy még arról sem döntött a rendőrség, kiírják-e az őrizetesek nyomon követését lehetővé tévő eszközökre a beszerzési pályázatot, mivel nem tudják kigazdálkodni az ehhez szükséges 600 millió forintot.
A rendelet életbe lépésével az eddig is alkalmazott személyes megfigyelés marad mint lehetőség a rendőröknek, ez azonban messze meghaladja az előzetes letartóztatás költségeit. Egy ilyen őrizetes megfigyelése napi 150 ezer forintjába kerül a hatóságnak. A Magyar Hírlap szerint a házi őrizet, hiába lép életbe az új jogszabály - továbbra is csak néhény "fontos" ember privilégiuma marad.