Arra számítunk, hogy a magyar kontingens év végén lejáró mandátumát a parlament meghosszabbítja - válaszolt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter arra a kérdésre, hogy mely nemzetközi színtérre csoportosítanák át az Irakból kivont csapatokat. A honvédelmi miniszter ezt azután jelentette ki, miután ismertette a kormány álláspontját a négy parlamenti párttal.
A mandátumhosszabbításhoz a parlament kétharmadának hozzájárulása, vagyis a Fidesz támogatása is szükséges lenne. A legnagyobb ellenzéki párt részéről azonban csütörtökön, ahogy korábban is, jelezték, hogy nem szavazzák meg a hosszabbítást. A pénteki tárgyalás után Fidesz részéről nem kívántak az [origo]-nak nyilatkozni, mondván, az álláspontjuk nem változott a kérdésben. Az MDF pedig korábban is az azonnali hazahozatalért gyűjtött aláírásokat.
A kormány tervei szerint hétfőn elkezdődhet a parlamenti vita az iraki magyar szerepvállalás meghosszabbításáról, és november 15-én pedig szavazhatnának a kérdésről. "Minél előbb tudniuk kell a szövetségeseinknek, hogy számíthatnak-e ránk" - indokolta Juhász Ferenc a szavazás időpontját.
A kormány javaslata szerint március 31-ig maradnának Irakban a magyar katonák. Ezt azzal indokolták, hogy mind az iraki, mind az amerikai vezetés szeretné, hogy legalább az iraki választásokig ott lennének a magyar csapatok. "Az eredményes munka gyümölcseit az esetben arathatnánk le, ha feladatainkat az új, választott iraki hatalomnak adnánk át" - érvelt a miniszter.
Ha a Fidesz támogatása híján nem lesz meg a kétharmados többség, akkor a magyarok december 31-ig végzik a szállítási feladataikat, azután pedig megkezdik a hazatérést. A hazaköltözés mintegy két hónapot vesz igénybe, így február végéig az utolsó magyar katona is hazatér Irakból - jelentette ki Juhász Ferenc. Ha tovább maradhatnak a magyar csapatok, akkor május végére érkezhet haza az utóörs.