Clodót pénzhamisításért elítéltek - a „bombagyár-per" még hátravan



Bűnsegédként, nagy mennyiségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt első fokon 3 év börtönre ítélte, mellékbüntetésként kiutasította a Magyar Köztársaság területéről a nyolcadrendű vádlottat, a német állampolgárságú Dietmar Clodót hétfőn, a pénzhamisítási ügyben eljáró Buda környéki Bíróság.

A bíróság a szigorú biztonsági intézkedések közepette tartott tárgyaláson az ügyben szereplő valamennyi, azaz mind a nyolc vádlottat bűnösnek nyilvánította kísérleti szakaszba jutott, nagy mennyiségben elkövetett pénzhamisítás bűntette vagy társtettesi, illetve bűnsegédi magatartása miatt. Az elsőrendű vádlottat, a pénzhamisítást ténylegesen megvalósító Csobay Lászlót négy év hat hónap fogházbüntetésre ítélték, öt évre pedig eltiltották a közügyek gyakorlásától. Ugyanilyen mértékű büntetést kapott a közokirat-hamisításban is bűnösnek talált, a szervezésben kiemelkedő szerepet játszott másodrendű vádlott, Farkas Attila, ő azonban büntetését börtönben kénytelen letölteni. A többi, többnyire a szervezésben részt vállalt vádlottra egy év négy hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a bíróság, emellett 2, illetve 3 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. A törvény szerint a cselekmény elkövetői 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Az ítélet indoklása szerint a beismerő és terhelő vallomások alapján valamennyi vádlott esetében bizonyítható, hogy tudott a pénzhamisításról. Erre utal az is, hogy Dietmar Clodo - mint elhangzott - a jövőbeni üzlet reményében, térítés nélkül adta át az üzleti tranzakció nyomán raktáron maradt, többcsomagnyi fémszálas papírt, majd ezután újabb szállítmányt rendelt. A korábbi tárgyalásokon kiderült: a német férfi 1993-ban többtonnányi Dibond 70-es típusú, bankjegy előállítására alkalmas fémszálas papírt rendelt a Diósgyőri Papírgyártól, hogy azt Pakisztánba, illetve Afganisztánba szállíttassa. A vásárolt alapanyag egy része azonban Magyarországon maradt. A papírokat Dietmar Clodo továbbadta, ezekből készített hamis ötezer forintos bankjegyeket az elsőrendű vádlott. A hétfői tárgyaláson a bíró - az ügyész korábbi indítványával szemben - hangsúlyozta, hogy az ítélettel a bíróság nem kíván példát statuálni. Kiemelkedő súlyú cselekménynek tartja azonban Dietmar Clodo tettét, ezért döntött a kiutasítás mellett. A tárgyaláson elhangzott: a házkutatás során a rendőrség 330 darab hamis ötezer forintost talált, egy közúti ellenőrzés során pedig az egyik vádlottól további 103 bankjegyet foglalt le. Feltételezhető, hogy a német férfi által ingyen átadott 5-6 csomag, mintegy 20-50 kilogrammnyi papírból egy köteget bontottak meg a vádlottak, ebből hozzávetőlegesen 800 hamis bankjegyet állítottak elő. Egyelőre 632 darab hamis 5 ezer forintos került elő. Az alapanyagból a számítások szerint minimálisan 20 ezer darab bankjegyet nyomhattak volna. Az ügyész súlyosbításért, a védők felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeznek. Az ügyben másodfokon a Pest Megyei Bíróság jár el. Dietmar Clodo jelenleg előzetes letartóztatásban van, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság ugyanis ez év júniusában egy másik, robbanószerkezetekkel összefüggő eset miatt őrizetbe vette.

(MTI)