Bérmegállapodás a BKV-nál



Hetekig tartó egyeztetések után bérmegállapodás jött létre szerdán éjszaka a BKV Rt.-nél zajló bértárgyaláson, s ezzel elhárult a buszosok által péntekre meghirdetett sztrájkveszély is - nyilatkozták a tanácskozás részvevőitől.

Elmondták, hogy kölcsönös engedmények után igen minimálisra csökkentek a nézetkülönbségek, s így a végleges megállapodás csütörtökön aláírható. A buszágazat dolgozói végeredményben mintegy 15 százalékos bérkiigazítást, ezen belül személyenként 14 ezer forintos béremelést értek el. A sztrájkfelhíváshoz nem csatlakozott nagyobbik létszámú szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete a központi igazgatás dolgozói részére 13,5 százalékos béremelést, a villamoságazatban pedig 13.800 forintos személyenkénti bérfejlesztést fogadott el. Az éjszakába nyúló egyeztetés során kemény viták zajlottak a béremeléshez nem kapcsolódó egyéb juttatásokról is. Így például az ebédpénz összegéről, az év végi prémiumról, valamint az idén 400 fő körül várható létszámleépítésről. Aba Botond vezérigazgató elmondta, hogy olyan kompromisszumos megállapodás jött létre, amely nem lehetetleníti el a társaság gazdálkodását. A béremelés részleteiről a társaság csütörtökön sajtótájékoztatót tart.
(MTI)