Magyarországon összesen 48-an részesültek idén a Jeruzsálemi Jad Vasem Intézet "A Világ Igaza" kitüntetésében. Az elismeréseket Joel Alon, Izrael Állam magyarországi nagykövete adta át hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében.


Eddig hozzávetőlegesen 400-an kapták már meg az elismerést azok közül, akik a második világháború idején - sokszor életük kockáztatásával - megmentették üldözött, zsidó származású embertársaikat az elhurcolástól. Joel Alon beszédében utalt arra a több évszázados zsidó legendára, amely szerint minden korban él 36 igaz ember. Visszaemlékezésében ennek kapcsán kiemelte: a holocaust idején, az emberiség talán legborzalmasabb korszakában nagyon kevesen voltak azok, akik igaz emberként, saját lelkiismeretüktől vezérelve igyekeztek menteni embertársaikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi kitüntetettek többsége az egyszerű emberek közül került ki. - Példájuk azt mutatja, hogy a borzalmak közt is lehetett ember valaki - mondta a nagykövet. Tettéért posztumusz kitüntetésben részesült többek között Szervánszky Endre kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, Haynal Imre, az egyetem és kórház névadója, Kelemen Krizoszton egykori pannonhalmi főapát, valamint Szapáry Erzsébet, a Horthy-család tagja. Izraelben az állam megalakulását követően fogalmazódott meg a központi intézet létrehozásának igénye, amely összegyűjti a háború alatt eltűnt személyek adatait és felkutatja azokat, akik zsidó életeket mentettek. A Jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1989 óta ítéli oda kitüntetéseit Magyarországon.
(MTI)