Zemplényi György úszómenedzsert első fokon a bíróság bűnösnek találta, ez azt bizonyítja: az eljárás pontos és eredményes volt, így szó sincs arról, hogy ellene bármikor, bármiféle rendőrségi eljárást megszüntettek volna - ezt Könyves Krisztina a Belügyminisztérium sajtószóvivője közölte az MTI-vel hétfőn.

A január 19-én hajnalban elhunyt Zemplényi György az RTL Klubnak halála előtt adott "végrendelkező interjújában" - mint azt több napilap is megírta - azt mondta: 1992-ben értesülést szerzett egy ellene folytatott rendőrségi nyomozásról, ezért a belügyi címzetes államtitkár közvetítésével találkozót szervezett Pintér Sándor akkori rendőrfőkapitánnyal. Pintér Sándor Zemplényi állítása szerint megígérte, hogy leállítja a nyomozást. - A nemzetközi elfogatóparancsot Zemplényi György ellen 1992. augusztus 19-én adták ki, ami szintén azt bizonyítja: a rendőrség nem tétlenkedett - mondta Könyves Krisztina. Hozzátette: az elmúlt napokban vetített felvételek alapján az vélelmezhető, hogy Zemplényi György a médiát is képes volt "megtréfálni".
(MTI)