Pelikán gyanúsított, az ügyészség nyomoz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Saját bevallása szerint is jelentős összegért vásárolt arany ékszert illegális árusoktól Pelikán László, az APEH jelenlegi bűnügyi igazgatója. A pénzügyőrség a történtek vizsgálatának egy - a rendőrökre vonatkozó részét - az ügyészségi nyomozó hivatalnak adja át. Pelikán és többtucatnyi társa tanúból gyanúsított lett.

Mint Folcsik István, a vám- és pénzügyőrség budapesti nyomozó hivatalának vezetője elmondta, a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészség utasította hatóságát, hogy az ötvenezer forintnál magasabb összegért vásárló személyeket gyanúsítottként hallgassa ki. Jelenleg ugyanis ötvenezer forint a szabálysértést a vétségtől elválasztó értékhatár. A parancsnok azt is elmondta, a pénzügyőrség a rendőrség állományába tartozó személyekkel szemben nem folytathat büntetőeljárást. A köztisztviselők, illetve a "civilek" ellen továbbra is ők nyomoznak. Folcsik nem kívánta közölni, hány személy milyen értékben vásárolt az aranyból.

A budapesti vámnyomozókat felügyelő V.-VIII.- XIII. kerületi ügyészség értesüléseink szerint a Fővárosi Főügyészség egyetértésével küldte el kedden az iránymutatást.

Sódor István vezető ügyész elmondta, az iratban személyeket nem neveztek meg, ám azzal a rendőrrel szemben, aki szolgálati ideje alatt követ el bűncselekményt, kizárólag az ügyészségi nyomozók járhatnak el. Turi András, a nyomozó hivatal csoportvezető ügyésze közölte: még nem kapták meg az érintettek aktáit. Amint a tanúk iratai megérkeznek, velük már ők közlik a gyanúsítást, s a bizonyítás is rájuk vár. Ennek értelmében az adott "ügycsomag" vizsgálatát a két külön szerv külön végzi el.

A készpénzért vagy részletre vásárolt ékszereket a hatóságnak le kell foglalnia. Ha azonban a vásárló azt állítja, nem emlékszik, kinek ajándékozta azokat, hiába tudják, hogy az illető hazudik, nem tehetnek semmit. Mint értesültünk, Pelikán vallomása alapján sem tudható, hová került az általa vett arany.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az aranyügy idején Pelikán már nem tartozott állományukba, hanem az ORFK egyik vezetőjeként a gazdaságvédelem szakmai irányításában vett részt. Veress Jenő