Rendkívüli mértékben leromlott a tíz nappal ezelőtt Deutschlandsbergnél szerencsétlenül járt magyar busz sofőrjének az állapota.


A grazi tartományi kóház intenzív osztályának helyettes vezetője szerdán délben közölte, hogy sorra lépnek fel működési zavarok a 44 éves magyar férfi különböző szerveiben: a többszörös bordatörés miatt bekövetkezett fertőzés nyomán időlegesen leállt a máj és a tüdő működése, most pedig veseműködési zavarok léptek fel. A főorvos aszony szerint a magyar férfi állapota válságos, életveszélyes. Örömteli eseményként számolt be viszont a grazi doktornő arról, hogy az egyik, súlyos bordatöréseket szenvedett kislány, akinek szintén napokig küzdöttek az életéért, az intenzív osztályról átkerült egy kórterembe. Még legalább hat héten keresztül mozdulatlanul kell feküdnie, de már lehet vele kommunikálni. Még mindig kómában van, de még sincs életvszélyes állapotban az a magyar fiú, aki a baleset során rendkívül súlyos koponyasérüléseket szenvedett. A főorvos asszony tájékoztatása szerint gyógyulása előreláthatólag rendkívül hosszú időt vesz igénybe, s valószínűleg Magyarországra szállítása után is rehabilitációs központban kell folytatni a gyógyítását. A többi, nem túlságosan súlyos állapotban lévő magyar sérült gyógyulása folyamatos. Egy szobába került most a grazi kórházban három magyar kislány, akiknek állapotára ez minden bizonnyal szintén kedvezően hat. Továbbra is igen rossz állapotban van az a magyar asszony, aki a grazi baleseti kórházban fekszik. Ő a katasztrófa során elveszítette két gyermekét, szintén sebesült férjét viszont már kiengedték a kórházból. A grazi magyar tiszteletbeli konzulátus tájékoztatása szerint még mindig több magyar család tartózkodik Grazban, akiknek a stájer fővárosban élő magyar családok nyújtanak szállást, s onnan látogatják sérült hozzátartozójukat. Többen viszont naponta utaznak Kőszegről és környékéről Stájerországba, hogy felkeressék kórházban fekvő rokonukat. Szerdai információ szerint elkészült a végleges szakértői jelentés a szerencsétlenül járt autóbusz műszaki vizsgálatáról. A szakértő - aki titoktartási kötelezettsége miatt nem nyilatkozott az MTI-nek - annyit elmondott, hogy a dokumentumot átadta a grazi tartományi ügyészségnek. Az illetékes bírót jelenleg nem lehet elérni, mert a levélbomba-merényletek elkövetésével gyanúsított Franz Fuchs perében működik közre.
(MTI)