Kovács László és Kuncze Gábor a Pénzügykutató Klubban



Ma az elkerülhetetlennél több a konfliktus a pártok között, ami egyrészt arra vezethető vissza, hogy nagyon markáns a különbség az MSZP és a Fidesz társadalmi, szociálpolitikai felfogása között, másfelől pedig az az oka, hogy a kormány kulcspozíciókra tör a gazdaság, a közigazgatás és a kultúra területén is - jelentette ki Kovács László szerdán, a Pénzügykutató Klub rendezvényén Budapesten.

A kormány tevékenységéről és az ellenzék szerepéről a szocialista pártelnök és frakcióvezető mellett Kuncze Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője is kifejtette véleményét. Kovács László elmondta: folyamatossságot lát a külpolitikában és a gazdaságpolitikában, bár ez utóbbi tekintetében nem tartja kizártnak, hogy 2001-ben ismét stabilizációs intézkedésekre lesz szükség. Az ellenzéki szerepről szólva Kovács László közölte: a kormány kritikájában nem szakadhatnak el a közvélemény értékelésétől, mivel ez hitelvesztéssel járhat. A pártelnök szerint a ciklus második felére készül el az MSZP új programja, amelyet neves szakértők közreműködésével kívánnak előkészíteni. Kérdésekre válaszolva Kovács László elmondta: meglepetésként érte Horn Gyula bejelentése Glatz Ferenc esetleges köztársasági elnök-jelöltségéről, ő ugyanis nem vonná be a politikába az MTA vezetőjét. Kuncze Gábor annak veszélyét látja, hogy az "a vehemencia, amellyel a kormány a pozíciók megszerzésére tör", hosszú távra új helyzetet teremt. Kifejtette: el kell kerülni, hogy egy majdani kormányváltás után a mostani tömeges személycserékhez és a kormánypártoknak korábban "szolgálatot tevők - mint például Földi László - kifizetéséhez" hasonló lépések kövessék. Kijelentette, hogy a következő kabinetnek nagy önmérsékletre lesz szüksége. Mindkét politikus bírálta a kormányt, amiért - álláspontjuk szerint - politikai célokra akarja felhasználni az adóhivatalt.
(MTI)