Huszonhárom gyanúsított elleni vádemeléssel zárult az a kétéves vizsgálat, melyet a Vám-és Pénzügyőrség Baranya Megyei Nyomozóhivatala folytatott le egy pécsi székhelyű autókereskedő cég két vezetője ellen. A vád: bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett gépjárműcsempészet s a hozzá kapcsolódó adócsalás, valamint köz-és magánokirat-hamisítás.

A szövevényes ügyről a vámhatóság és az ügyészség képviselői tartottak közös sajtótájékoztatót csütörtökön Pécsett. Herczeg József alezredes, a Vám-és Pénzügyőrség Baranya, Somogy és Tolna megyei parancsnoka és Antos Árpád, a Pécsi Városi Ügyészség képviselője elmondták: a gyanúsítottak a külszolgálatosoknak 1996. március végéig járó vámmentességet használták ki törvénytelenül. Az ügy két fővádlottja kilencvenezertől háromszázezer forintig terjedő összegekkel arra vette rá a külszolgálatból hazatérő embereket, hogy adják nevüket külföldön vásárolt értékes személygépkocsik vámmentes behozatalához. A vámnyomozók tizenhét ilyen autó behozatalát derítették fel, ezek összesített vámértéke 67 millió forint, az elcsalt vám összege pedig 37,7 millió forintra rúg. A bűncselekmények felderítésében az adóhatóság is szerepet játszott, hiszen kiderítette, hogy nem fizettek jövedelamadót a névleg a külszolgálatosok által behozott, majd hamarosan a pécsi kft.-nek eladott drága kocsiért kapott bevétel után. A vámnyomozók mellett a határon dolgozó pénzügyőröknek is érdeme az eset felderítése - mondta el az ügyész -, mert ők bukkantak rá a vádlottak egyikénél lévő gyanús papírokra, melyek a nyomozás kiinduló pontjául szolgáltak. A fővádlottak az adóhatóság közbeavatkozása után számítógépen készített ,,forgatókönyveket" juttattak el a beszervezett külszolgálatosoknak, előírva, mit válaszoljanak a nekik feltett kérdésekre. A nyomozás azt is kiderítette, hogy több külszolgálatost a cégvezetők barátainak, ismerőseinek lakcímeire jelentettek be, hogy az egy régióban élők nevére behozott kocsikat különböző helyeken vámkezeltethessék. A nyomozást jelentősen hátráltatta - mondták el a sajtótájékoztatón -, hogy a gyanúsítottak egy része a vizsgálat során minden jogorvoslati és panaszlehetőséget kihasznált. Még az állampolgári jogok parlamenti biztosához is fordultak, ám az ombudsman törvényesnek és alkotmányosnak találta a vámnyomozók eljárását.
(MTI)