A Postabank és Takarékpénztár Rt. igazgatósága csütörtöki ülésén - a felügyelőbizottsággal egyetértésben - úgy döntött, hogy Princz Gábor és társai ellen büntetőfeljelentést tesz különböző bűncselekmények gyanúja miatt - jelentette be pénteken Madarász László, a Postabank és Takarékpénztár Rt. igazgatóságának elnöke a sajtó képviselőinek.

A Nádor 95 Rt., az úgynevezett spanyol ingatlanok, a Trigon Bank, valamint a PK Bankkal kapcsolatos részvényopciós ügyek alapján az igazgatóság szerint érthetetlen lenne, ha nem kezdeményezne polgári és büntetőjogi eljárást. A büntetőfeljelentést a büntető törvénykönyv vonatkozó pontjai alapján a számviteli fegyelem megsértése, gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek visszaélése, a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt fogalmazta meg az igazgatóság. A tájékoztatón kiderült, a feljelentést pénteken küldi meg a bank igazgatósága az ORFK-nak. Az elnök hangsúlyozta, az igazgatóság a feljelentést mindenki érdekében tette meg, és ezzel a lépéssel a bank vezető testülete, illetve a bank új vezetése a múltat lezártnak tekinti, ezután csak a jövőre szeretne koncentrálni. Ez azt jelenti, hogy a mostani vezetés egy olyan bankot kíván felépíteni, amely megszerzi mindenkinek, de főleg ügyfeleinek a bizalmát és elismerését - húzta alá az elnök. Újságírói kérdésre Madarász László elmondta: a bank vezető testületei nem egyeztettek a feljelentés kapcsán a pénzügyminiszterrel és az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettel, de a bank igazgatóságának tagja Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója, így a lépés a tulajdonos teljes egyetértésével történt, hisz a privatizációs intézmény első embere is részt vett a csütörtöki döntés megalkotásában. Az elnök elmondta, mivel a Pénzügyminisztérium is a közelmúltban tett feljelentést az ügyben, a bank az igazságszolgáltatásra, az ügyészségre és a rendőrség illetékes szerveire bízza, hogyan kezeljék a különböző feljelentéseket. Madarász László kérdésre válaszolva elmondta: a feljelentés gyakorlatilag mérleghamisítás, a Postabank által elszenvedett nagyarányú veszteség, valamint amiatt történt, hogy a hitelintézet vezető tisztéségviselői nem a munkaköri szerződéseik szerint dolgoztak. A feljelentésben szereplő "társai" kifejezésről Madarász László elmondta: Princz Gábor mellett minden olyan, az előző vezetésben részt vett igazgatósági, felügyelő bizottsági tag, illetve belső munkatárs ellen is feljelentést tettek ezzel a megfogalmazással, akik közreműködtek a gyanús ügyekben, vagy tudtak róluk, de nem cselekedtek megakadályozásuk érdekében.
(MTI)