A Magyar Igazság és Élet Pártja értetlenséggel fogadta Lendvai Ildikó szocialista politikus csütörtöki kijelentését, hogy a MIÉP a médiakuratóriumokban nem lesz a kabinet ellen, mivel frakciójának léte függ a legnagyobb kormánypárttól - nyilatkozta pénteken a párt szóvivője.

Az Alkotmánybíróság döntésének értelmezései meglehetősen ellentmondásosak, ám az olvasható ki belőlük, hogy a MIÉP, mivel elérte az öt százalékos küszöböt, akár két képviselővel is frakcióképes - mondta Győri Béla. A szóvivő kijelentette: a jelenlegi parlamenti pártok közül a MIÉP van olyan helyzetben, hogy saját sorsán keresztül érzékelte a sajtószabadság hiányát és a sajtódiktatúra következményeit. Ezért úgy gondolják, hogy az arányos, tisztességes tájékoztatás érdekében két személyt delegálhatnak a leghatékonyabb hírközlő szervek egyikéhez. - Jelöljenek a szocialisták is annyi embert, amennyit akarnak - mondta Győri Béla a kuratóriumi és a parlamenti arányok eltérésére vonatkozó kérdésre. Hozzátette, hogy a MIÉP nem az öncélú ellenzékiséget választja, előrevivő ügyekben hajlandó a kormánypártokkal szavazni.

(MTI)