Martonyi János külügyminiszterrel ellentétben én nem utasítom el eleve a kettős állampolgárság megadásának lehetőségét a határon túl élő magyarok számára - közölte Bánk Attila

A kisgazda frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való magyar csatlakozás után bizonyos szigorítások bevezetésére kerül majd sor az országhatárokon. - Kötelességünk, hogy ezzel egy időben keressük a lehetőséget arra, hogy megoldást biztosítsunk a határokon túli magyaroknak az anyaországgal való folyamatos kapcsolattartásra - mondta Bánk Attila. A kisgazda politikus közölte, hogy az FKGP-t a budapesti magyar-magyar konferencián Lányi Zsolt alelnök és Horváth Béla frakcióvezető-helyettes képviseli. Bánk Attila elmondta, hogy eredetileg ő is részt vett volna a tanácskozáson, de kötelességének érzi az árvíz által veszélyeztetett területek meglátogatását, mert az olvadás miatt drámaivá válhat a helyzet a Tisza felső szakaszán, a Körösök, valamint a Kraszna és a Túr mentén.
(MTI)