Az Állami- Pénz és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) feljelentést tett banktitok megsértése miatt ismeretlen tettes ellen, miután az egyik napilap szerdai közlése szerint Tarafás Imre még a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként, 1989-ben 2,1 millió forint kedvezményes hitelt vett fel a Postabanktól.

Tarafás Imre, az ÁPTF elnöke szerint a kölcsönről - amelyet már több éve visszafizetett - a sajtó csak úgy értesülhetett, hogy a nemzetbiztonsági "C" típusú okmányhoz, vagy az ugyancsak titoknak számító banki szerződéshez valaki jogtalanul hozzájutott, és azt még el is torzította. Az ÁPTF elnöke - a közlemény szerint - a hitelszerződéssel bizonyította, hogy a cikk állításával szemben csak 800 ezer forint kölcsönt vett fel. Egyúttal azt is tanúsította, hogy a szerződésben megállapított kamat nem jelentett kedvezményt, mivel a kölcsön fedezeteként 570.495 forintnak megfelelő devizát kellett kamatmentesen elhelyezni a banknak, a kölcsön nyújtásától az utolsó törlesztőrészlet megfizetéséig. - A hitelfelvétel ténye valós, azonban a körülmények vonatkozásában téves állítások kerültek nyilvánosságra. Ez együttesen alkalmas arra, hogy Tarafás Imre, mint az ÁPTF elnöke személyét, tevékenységét "negatív színben" tüntesse fel – áll az ÁPTF közleményben. A büntetőeljárás kezdeményezéséről az ÁPTF hivatalból intézkedett.
A kormány tagjai csütörtöki ülésükön megvitatják az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) tevékenységével kapcsolatban lefolytatott pénzügyminisztériumi vizsgálatról készült jelentést, illetve az ezzel összefüggő nemzeti banki véleményt, de valószínűsíthető, hogy még nem születik döntés az ügyben - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő szerda este. A kormányzat várhatóan megvárja az ÁPTF válaszát a pénzügyminisztériumi jelentésben foglaltakra, amelyet hétfőig kell megfogalmaznia a felügyeletnek. A kormányszóvivő valószínűnek nevezte, hogy ezt követően a jövő kedden ismét a kabinet elé kerül az ÁPTF ügye. Borókai Gábor beszámolt arról is, hogy a kormány a jövő héttől kezdődően ezentúl - a parlament plenáris üléseinek hetét kivéve - keddenként ülésezik majd, és csütörtökönként lesznek a közigazgatási államtitkári értekezletek. - Amennyiben azonban az előterjesztések száma megköveteli, a kormány várhatóan az Országgyűlés plenáris üléseinek hetében is összeül - tette hozzá.
(MTI)